Beszámolók:  Azt kell mondjam tényleg Gyula beszámolója az egyik legjobb.

Íme:

.:: Ismételt Gratula Hédinek az 5, Ferinek a 9., Kálminak a 19. helyezésért és Mindenkinek, aki végigment!!! Külön köszönet a BB szurkolótábornak, Hédi Mamájának a palacsintákért és egyéb finomságokért!!!

Csak néhány gondolat, ami a versenyről (65km) eszembe jutott.

Sose tudom eldönteni, hogy hova is álljak a rajtnál. Általában mindig akkorra érek a oda, amikor már csak a középmezőnyhöz állhatok be. Tolakodni, nincs kedvem, pedig lehet, kéne. Általános jelenség, hogy már az első emelkedőn javában hagyjuk le a szuszogó, ziháló kollégákat, akik talán túl merészen választottak start pozíciót. Nem lenne rossz, ha mondjuk mindenki úgy választana, hogy pl. „tavaly a középmezőnyben voltam, télen nem sokat edzettem, most se állok az első 100 közé”. Szerencsére a Szilvás útvonalválasztása nagyon jó, sok a két nyomtávú szakasz, lehet előzgetni felfelé és lefelé is. Bár mindig a fejemben jár Pro híres örök-igazsága a verseny lefelé történő elveszthetőségének könnyű mikéntjéről. :-)

Mókás volt: nyomjuk felfelé még az Ördög oldal alatt, igyekszem az elején alacsonyan tartani a pulzusom. Kerülgetem a párosával (néhol hármasával!!) tekerő kiscsávókat – sose értettem miért nem fér a fejekbe az az egyszerű szabály, hogy ha „nem előzök, visszahúzódok a „lassú” oldalra, hagy menjen, aki bírja”. Szóval jó tempóban pörgetem, egyszer csak elhúz mellettem a Hédi. Ok, mondom tartsuk a tempót, nyomjuk fölfele, hupsz ez már magas pulzus érték, hagy menjen a csajszi, el is tűnik. Ördög-oldal, az eleje le a nyeregből, aztán láncban mindenki, egyszer csak hallom Hédi hangját „Menjetek fiúk, nyomjátok!” – no mondom; már megint feltartják női csapatunk húzó emberét (a Bajnok jelzőt szándékosan kerülöm :-)

Bánkút előtt jó kis dózer út, engedjük lefelé, már látom Hédit, hupsz egy saras rész megakasztja, kerülés jobbról, pörgetős lankás, majd ismét emelkedik, megnyomom, aztán még egy kis kakaó, egyszer csak utolér a kiscsaj és jóindulatúan odaszól „A saját tempódban menjél” aztán elhúz mellettem. Ránézek az órámra 92% csak hallkan rebegem – „Ott vagyok…”

Sípálya, előttem a Hédi, nyomjuk felfelé, BB szurkolótábor meglát minket, őrült szurkolás, hú ez jól esett, már az se zavar, hogy a pulzus becsúszik a „piros tartományba”. Kikerülöm a frissítést, még van a kulcsban „szörp” (remélem mihamarabb sikerül kipróbálni a BORN-t és írhatom, hogy; BORN izé/bizé) elég lesz feltölteni a fennsíkon lévő frissítőnél, ahova meg is érkezünk egy rövid zötykölődés után. A fotósok már messziről vesznek minket. Frissítés, nyitom a BORN 0,8l-es kulacsom praktikusan könnyen nyíló tetejét, frissítő ember önti bele az anyagot, mondom még egyet, fotós felizgul, behajol, nagytotál a kulacsról és a belé ömlő vízről(!!) (azanyja még címlap fotó leszek a következő National Geographic-on). Két pohár után mondom, még egyet: fotós örömmámorban, töltögető kispajti is, be is tölti a harmadik pohár felét a kesztyűmbe. No mondom ebből elég, indulok, következő fotós (feljebb vagy 20m-el) célba vesz – világsztárleszekmami!!! – kiállok a nyeregből - látom ez tetszik neki - irány fölfelé. No vége a sztárságnak, vissza a vadonba. Zötykölődős lefelé, érzem a nyereg kilazult – nyom mint a fene a legérzékenyebb részen, meg mozog is előre hátra, ohhh ezek a bike+ istenek, mégiscsak meg kellett volna tartani a régi Pazzaz-t. Fék, szerszám ki kis szerelés, aztán uzsgyi.

Egy kis kergetőzés lefelé, és jön a dagonyaaaaaa. Sopron után szinte már hiányzott, no Skiny Jimmy ez a te reszortod, nézzük először lefelé: egész jó kicsit csúszkál, de mindig sikerül korrigálni. Fölfelé: egész jóóó!! Rendesen tapad, ahol mások már elpörögnek mi csak szépen zakatolunk fölfelé. Hédivel kerülgetjük egymást, lefelé néha elmegyek, fölfelé meg ő. Mondom is magamba, ha megtanulja a csaj a lefeléken is rendesen engedni, bérletet válthatunk az eredményhirdetésekre…. Bélapátfalvi tó, BB szurkolótábor már messziről ujjong (Szuper kis csapatunk van, hajrá lányok!!!!) és jön a kedvenc részem, a hosszú aszfalt. Már rendesen érzem a lábaim. A nyerget sem sikerült rendesen beállítani, leginkább kézzel tartom magam, de végre itt a jó kis pörgetős, meredek aszfalt. Pont leért az utolsó zselé, érzem lábamban a friss energiát, ismét megköszönöm Olinak a tanácsokat a helyes táplálkozásról és elkezdem pörgetni; pulzus a megengedett maximumon, mivel az aszfalt nem igényel túl nagy koncentrációt kissé elfordulok a külvilágtól s figyelem a légzésem, a mozgásom, egyenletesen pörög a láb, teljes összhang testben, agyban, lélekben csak „messziről hallom” valaki lihegését mögöttem, de nem bírja tartani a tempót. Nézem a pulzust, leesett 3-4%-al, pedig nem csökkent a sebesség, még egy kis kakaó, no már itt is az erdő, szinte sajnálom otthagyni az „aszfaltom”, egyre meredekebb, váltás vissza, egyre jobban érzem a lábam, nyom az ülés, a hátamnak se jó ez az előre dőlt testtartás. Megint eszembe jutnak Oli szavai. „csak nyomod, bal láb, jobb láb, föl, le…” és én is elkezdem mondani magamban, „bal láb, jobb láb, bal láb, jobb láb, nyomod, nyomod, nyomod” és hirtelen szétárad bennem valami furcsa erő, valami tartalék energia és csak megyek fölfelé. És érem be az előttem lévőket, még 1, még 1, már megint tolós, cuppog a sár, húúú de jók ezek a mászó karmok a cipő orrán, szinte csak azon járok. Még 1 kolléga, no még 1, átbukunk a Katona-síroknál, utolsó lejtő, hagy szóljon…… már hallom a zenét, kerítés és itt a cél. Meg van a Szilvás!

81. hely a ffi 65km összetettben, sose fogok felállni a dobogóra (3 éve vettem az első bringám s akkor még 15 kilóval nehezebb voltam és 27km Duna-kanyari sík tekerés után 1,5 hétig volt izomlázam), de minden szezonra van valami cél és ezt most sikerült teljesíteni, benne lenni az első 100-ban. Mindig van valami feladat, mindig van mit jobban csinálni, mindig lehet egy kicsit magasabbra tenni a lécet és még mindig nem értem el a határaimat.

Még 1x 1000 köszönet a BrigaBandának!!! Hajrá! Gyula ::.

És a képek illetve még több kép itt: Kivi Oldala! és Resuah Oldala!