.:: A harmadik, egyben a legkeményebb nap a vasárnap volt. Mind versenyzés, mind logisztika szempontjából. Korai ébresztő, kaja. A szokásos Fortunate zabpehely és müzli mix ment le reggelire. Nekem nagyon ízlett. Gib is díjazta. Pakolás és indulás. Némi bizonytalanság után megtaláltuk a fürdőt, ami a versenyközpontnak adott helyet. Parkolás, készülődés, megérkezik Tamás és Írisz is. Tanakodás, hogy legyen-e frissítés. Ne. Bemelegítés, megnézem a pálya elejét és végét. Vissza a starthoz. Kiderül mégis kijön Kriszta és Írisz a pályára, a hivatalos frissítéshez. Hátha jól jön a frissítésük. Gib még rémtörténeteket mesél a pálya elejéről, aztán lassan, de biztosan beszólítanak minket a kijelölt depókba. A profik, mint Gib, aláírásukkal is igazolják, hogy elindulnak a versenyen. Tiszta pedálkirály. Start.

Szépen hátra maradok, a friss emberek, akik az első két nap nem mentek erősen, vagy nem is indultak, vagy csak erősebbek nálam szépen lehagynak. Éles balos, balra ívelő aszfaltcsík, majd éles jobbos, lósz, egyenes, balos, lósz, jobbra, híd, már terepen is vagyunk. Itt aztán figyelni kell a keréknyomokra. Jobbos, majd hirtelen az előttem lévő hapsi eldobja magát, nehezen, de kerülöm. Végre emelkedünk. Bemelegedek, de itt jön a szűk rész amiről Gib már mesélt. Szerencsére nyeregbe átvészelem. Elindulunk egy szerpentinen. Megvan Gib, haladok tovább, befogom Tordai Csabit, aki friss, hisz ma versenyzik csak. Lefele lehagyom. Ami meglepő, hisz ő jól megy lefelé, láttam az egy héttel ezelőtti hazai maraton OB-n. A lefelék meg itt nem egyszerűek. Többnyire nagyon meredek sodrós sóderes utak, remek kis vízmosásokkal tarkítva. Lent vagyunk. Jön egy sík rész, még látom az elejét. Hurrá.

Ami ezek után jön az nem tetszik. Rázós, füves, dzsungel. Félek is a tüskék okozta defekttől, próbálok kikapcsolni, csak a tekerésre figyelni. Jobbos, huh, dózer út jön. Az eleje nem figyel, rossz fele megy. De korrigálunk, sajna páran megfognak. De elkezdődik az emelkedő. Újra befogom Csabit, aki a síkon feljött rám és a tagnapi erőgép gyerekkel elhúztak. Nekem nem ment a tempóváltás, ma csak a sajátom tudom terhelni. Nem úgy, mint az első két nap, amikor is az idei legmagasabb átlagpulzusokat produkáltam. Illetve a legmagasabb versenyen elért maximális pulzust.

Szóval. Haladunk fel. Meredek keménye, de még bírom középtányéron. Érzem nagyon meleg van, izzadok nagyon, lehet le kellene húzni a karmelegítőm, amit a reggeli hűs idő miatt hagytam fent. Leegyen így. Hajrá. Ott egy lány. Megvan. Sajna nem ő az első, de ezt akkor még nem tudom. Lefelé újra leelőzök embereket és lemaradnak. Na ez is meglepő. Haladok, sík, itt megint nem tudok csak a saját tempómba menni. Szerencsére elég sűrű a mezőny, nem vagyok egyedül. Frissítés. Sajna a saját spéci keverékem gyorsan fogy a meleg miatt. Itt is csak vizet tudtam felvenni. Jön egy alagút. Ki van világítva. Ezt a depóban megsúgta az UCI bíró. Na ja közel voltam hozzá és kicsit beszélek angolul. Akartam mesélni az olaszoknak, de nem nagyon akarták érteni. Én meg nem erőltettem, hátha kevesebb ellenfél maradt.

Szóval kis hullámos rész jön, ahol beérem a Master Maraton EB abszolúlt második helyén végzett fószert. Defektje van. „Adjak habot?” villan át agyamon a kérdés. Nem. Mi van, ha nekem is kell. Tovább haladok. Frissítő. Sehol Kriszta. Elveszek egy vizes palackot és áttöltöm a kulacsomba. 3 kilométerrel odébb állnak Krisztáék a kijelölt frissítő helyen, ami szerencsére emelkedőn van. Sajna elszámítom magam, s csak egy kulacsot tudok bevenni. Kellett volna egy második spéci keverék is, de ezt már elszúrtam. Hosszú mászás jön. Remélem az utolsó. Sajna nem. Nem is hittem volna el, hisz csak két óra tekerésnél járunk és a táv 65km-re van kiírva. Ha nem tévednek. Lassan haladok, nem merem letenni középtányérra elől, mert feltűnik mögöttem Csabi. Megy is a terhelés, leszedek egy srácot. Aztán mintha megrogynék. Jön egy jobbos, nagyon meredek, egy szép boltíves kapu alatt haladok, valami romos vár maradéka lehet. Aztán köves sík, nagyon nem találom rajta a ritmust, pedig kellene, hogy tudjak haladni. Megfog az a srác, akit felfelé előztem meg. Az össztelós gépével elzúz mellettem. Szerencsére lejtősebb lesz az út, én is haladok, legalábbis azt hiszem, amikor állva hagy a defektes fószer. Esélyem sincs beállni szélárnyékba. Mintha dróton húznák le a sodrós, köves, sóderes lefelén a srácot.

Innen jön egy kis emelkedő, majd le és sík. Már halucinálok, hogy a cél jön. Szomorúan konstatálom, hogy a jól ismert UCI bíró nekem azt inti, hogy balos, emelkedő jön. Kicsit nehezen, de neki kezdek. Kell pár perc, míg az izmaim átállnak az emelkedőre. Szerencsére a kezdeti meredek aszfaltot, lankásabb rész követi, de a végén bedurvul. Kénytelen vagyok letenni kistányérra a fokozatot. Ami hiba lehetett. Elkezdek pörgetni, itt még nincs gond, de az emelkedő tetején, a vélt tetején, visszakapcsolok nagy áttételbe és begörcsöl a bal combom. Lassítok. Hátra nézek. Jönnek. Csabi és egy csajszi. Ajajaj. Jobb combom is begörcsöl. Csabi megfog, javasolja menjek nagyobb áttétellel. Próbálom tenni a kerekem, de nem megy. Szerencsére jön egy lejtő, ahol én pihenek, Csabi meg szélárnyékban elviharzik.

Innen már csak a túlélésre játszok. Az út hullámvasutast játszik. Meredek rövid emelkedők, meredek rövid lejtők. Majd szűk egynyomos ösvény. Ekkor lehagy a hobbi mezőny eleje vagy mi. Meg is lepődök. De tartom magam mögött az olasz lányt, aki végül is a második lett. Na nem miattam. Utolsó 5 km-t itt is szépen jelzik. Na akkor már csak le kell gurulni a célba, hisz felvillan a szintrajz, amin az utolsó kilométerekre lejtőt adtak meg. Ez méltó befejezése a 3 napos versenysorozatnak.

Ilyen lejtőn nem nagyon mentem még. Szerintem egy Dh pályának is jó lenne. Jó, ugratók nem voltak, de brutálisan meredek, köves volt. Voltak nagyon szűk kanyarok, hajtűkanyarok, frankó vízmosásokkal, letörések. Az elején próbáltam a combjaimmal is tartani az ülést, majd elengedtem a bringát, had menjen saját belátása szerint. Jól tettem. Így zökkenő mentsen teljesítettem a lejtmenetet, sőt a végére élveztem is. Nem zavartatva magam attól, hogy a hölgyemény mögöttem a nyakamon van. Sőt már lefelé előztem is. A lejtő aljától eseménytelenül telik a hátralévő 500 méter.

Visszagondolva nagy szerencsém volt a lejtővel. Nem nagyon láttam ki a poros, koszos szemcsim mögül. Nem igazán voltam magamnál, mert nagyon csúnyán eléheztem és dehidratálódtam, megspékelve egy magnézium, kalcium, kálium hiánnyal. A célban szinte minden izmom önállósítva magát remegett. Nyomattam az almás rétest, a vizet. Tisztálkodás, bringapakolás. Majd eredményhirdetés. Sajna beleéltem magam a hatodik helybe, de az a nem hivatalos lista volt, amin - a hivatalosan - már hetedikként szerepeltem egy 25 fős nemzetközi mezőnyben. Ez kicsit vigasztalt.

Az eredményhirdetés után mi hazaindultunk és szerencsésen meg is érkeztünk. Nagyon hosszú nap lett a vasárnapból. Összességében nagyon jól éreztem magam. Szerintem jó volt a szervezés, bár van mit csiszolni itt is. Tetszett, ahogy a versenyzőkkel bántak, a terep, a körülmények, a laza hangulat, a jó idő. Bár a vasárnapi versenyen próbálkoztak a saras tereppel, de nem ment nekik. Az utak porosak voltak, nem pedig sárosak. Szerintem erről szól a montizás, nem pedig a sárdagasztásról. Ahogy az elején írtam. Jövőre veletek ugyanott. by FD ::.

.:: első rész ::.

.:: második rész ::.

.:: harmadik rész ::.

Gibet frissíti Kriszta

Fáradtan a célban

Dumaparty