|
.::
Reggel felfedeztem a szálloda reggelizőjét jobb csuklómon az „all inclussive” ellátást jelző szalaggal. Ezt a hátralévő napokon is a karomon hagytam, de nem mertem vállalni a rizikót, hogy belógjak, esetleg lebukjak. Bár reggeli alkalmával senki nem kért tőlem azonosítást. Sok volt a magyar vendég így lehet, hogy be kellett volna próbálkozni, ha már ekkor bosszúságot okoztak az első éjszaka.
Reggeli után mentünk nevezni. A szálloda halljában volt a központ, minden fontos információ ki volt téve egy faliújságra. Sajnos nem kezdték el hamarabb a nevezést, de így is pontosan indult. Volt időm visszaszaladni a szállásra és megkeresni az UCI licenszemem és Gibét is. Várakoztunk egy picit, sorban állás közben mókáztunk. Pont egy aprócska leányka állt mögöttünk, gondoltam a barátjának veszi fel a rajtszámot. Tévedtem, amikor délután megláttam a startnál célul tűztem ki, hogy nem kapok ki tőle. Volt egy sanda gyanúm.
Vissza a nevezéshez. Mutatom az UCI kártyácskám és jelzem én mennék a Sport kategóriában. Erre jól kinevettek, hogy erre az van írva, hogy Master. Mondom, alatta ott a nemzeti kategória, hogy Senior és az ugye inkább a sportnak felel meg. Sajna vagy nem az UCI bíró hajthatatlan volt. De valahol megértem őket. Szerencsére volt Master kategória is. Nevezés után haza. Kriszta már finom ebéddel várt minket Gibbel. Tésztázás, pihi, majd készülődés a versenyre. Péntek és szombat két napos „Truffel túra” volt. Bogár Gabi, aki már versenyzett itt felhívta a figyelmet, hogy ez nem túra lesz és érdemes lesz helyezkedni az elején, tapadva az első bolyra.
A start előtt volt egy lassú felvezetés, de már sokan elkezdtek átcsorogni a starthelyre, ezt tettem én is, mert nem volt kedvem a nagy csapattal érkezni. Így sikerült jó helyet szerezni, de nem örülhettem sokáig, mert a szigorú bíró egy szalag mögé tessékelt, hiába mondogattam, hogy én bíz Elit vagyok, mégha az idősebb fajtából is. Aztán átbújtam a szalagon. De még most sem lehetett nyugtom, mert a bíró egyesével megnézte a rajtszámokat és hátrébb tessékelte a nem odavaló egyedeket. De nem engem, hisz a rajtszámom „A”-val kezdődött, mint a többi elit versenyzőé. Így Gibé is.
Álldogálunk várva a startra. Megy már a pulzusmérés, látom a mellettem álló srác értetlenül méregeti a Polar kijelzőjét, nem érti miért mutat csak 54-56-58-at. Aztán elárulom neki, hogy ez százalék. Megnyugszik, 130-ről leesik a pulzusa kicsit. Majd start.
Odalépek neki, tesztelem a 2007-es Adidas cipőm. Adidas Voltage. Nekem nagyon tetszik. Spéci talpa van, nem, mint az árban hasonló egyedeknek, amikben valami fröccsöntött műanyag található alul. A talp anyaga a hajógyártásból átvett speciális készítmény. Erre is Eggbeater stopli került, de felhasználtam azt az apró műanyag távtartót, ami segít abban, hogy a cipő talpát ne kezdje ki a pedál. Sajna hajlamos rá.
Terhelem neki ezerrel, hosszú egyenes, a szőlőtőkék között, hatalmas por van, érzem az arcomon, ajkaimon, hogy a por kezd megkötni, s bár még csak pár perce tekerünk, kezdek vattát köpni, azaz valami poros cuccot, de kell, hogy ne fulladjak meg. Balos kanyar, jobbos, balos, aszfalt, meglószol a mezőny, aztán lassan leszakadunk, most látom csak, hogy az eleje kicsit előrébb van. Nem erőlködök, nincs értelme, lazára akartam venni, nem is merem nézni a pulzusom, hisz lazán laktát felett vagyok nem is 5-tel... 92%... Upsz. Lassan befog egy boly, de nem vezet senki, jön Bhöm Lajos is a KTM csapatból, Hocsa jóval előttem. Vezetgetünk ketten, de más csak nem akar előre menni, az eleje így eltávolodik.
Jobbos, újra terepen vagyunk, meghúzza az eleje. Balos, jönnek a köves dózer utak. A kövek öklömnyiek, frankón megúsztatnak. A nevezéskor látott kislány lazán távolodik, mintha rá nem hatna a gravitáció, csak siklik a kövek felett. Én meg nem. Innen kicsit összemosódik minden. Olyan, mint egy hatalmas villanás az egész. Beszűkül a látótér, megszűnik a külvilág és nagyon jól érzem magam. Minden remekül működik, az akadályok felett nem tétovázok, csak átrepülök rajtuk. Nincs egy elvesztegetett másodper sem. Jól haladok, nem távolodik már a boly, bár nem is zárkózok még fel. Hosszú egyenes, sík rész, majd balos. Egy srácot látok, aki tolja a bringáját. Aztán cikk-cakkban haladhatunk, mert mindig elém kerül a srác. Közben látom, hogy az UCI bírók diktafonba mondják a rajtszámokat, legalább 3 helyen ellenőriznek.
Éles jobbos. Előttem egy kutya. Szalad vagy 30 métert, aztán megtorpan, hátranéz a gazdájára, majd újra nekiiramodik előttem. Kacsázik kicsit, így nem tudom, hogy balról vagy jobbról kerüljem, félek, hogy nekimegyek, és hát hiába is kiabálnék, hogy balról jövök, hisz nyelvi nehézségekbe ütköznénk. Mögöttem felvezető motoros, mutatom neki, hogy terelje a kutyát, motoros dudál, kutya lohol tovább, de már lankadni látszik, balról megkínálom egy lósszal, szerencsére leakad, én tovább és üldözöm testvérklubunk kerekesét, Renét, Bogár Gabi hasonmását. Szerencsére nem szakadok le. Beér Lajos is. Éles jobbos. Itt aztán lelassulunk. Hisz meredek, köves és tolós rész jön. Hamar befogok pár emberkét, akik itt már szenvednek. Itt még pózolok a fotósnak, aki az eddigi legdrágább képet ajánlja nekem. 30 Euro egyetlen képért. Na az is ott marad neki. Ennyiért meg nem veszem.
Majd vissza a bringára, száguldunk tovább Renével. Beérünk egy srácot, aki szakad, meredek aszfalt jön, elhúzok René mellett, de csak a saját tempóm tartom, szenved, s egyszer csak egy nagyot nyög. Gondolom nem esik neki jól amit adok tempóilag. Utolsó 5 kilométer. Jé ki van írva. Na akkor taktika, René előre enged, sajna közben feljött a srác is, akit előbb hagytunk le. Aztán vonatozunk vagy 40km/h-val. 3 kilométer, picit megrántom, René jön, harmadik srác leakad, 2 kilométer, 1 majd 500 méter, végül 200 méter, robbantok René mögül, de jön ő is. Szerencsére előtte érek be, bár időben holtversenyre hozzák ki a bírók, mert nem volt chip-es időmérés. Nem számít. Más kategóriában vagyunk. Kb. 6 percet kaptunk az elejétől, 1 percet az első kislánytól. Ő jobb soron tudott haladni.
Célban finom almás rétes vár, de nem zabálom be mindet, hagyok a többieknek is. Nem is esik jól. Kezdek fázni, mert nagyon megizzadtam. Közben megérkezik Gib is. Kriszta fotóz minket. Nagyon köszi a befutóm képét... Szóval irány haza. Aztán pihenés, bringapucolás és kaja. Mehet a tészta. Majd még a többiekkel beülünk egy remek ki étterembe, ahol tonhalas salátát eszek, meg lejmolok kicsit Gib fini halacskájából is. Az este megnézzük az eredményeket. 6. lettem a Master 1-2 korosztályban.
Akkor mi is legyen holnap, hisz az első 5 lesz kiszólítva az első két napon tartott túra összesített eredménye alapján. Az első 3 pénzdíjat a 4-5 helyezett pedig ajándékot kap. Most mi legyen? Először is megbeszéltük a beosztást másnapra. Majd pihi. A zene már nem is zavar annyira, lassan álomba szenderülök.
by FD ::.
.::
első rész ::.
.:: harmadik rész ::.
.:: negyedik rész ::. |
|
