|
.:: Időpont: 2006. szeptember 09.
Helyszín:
Gyöngyös
.:: Tavaly vettem részt
a Mátra körön először. Ez egy országúti verseny, főleg amatőr
versenyzőknek, hobbistáknak. Akkor a montimmal indultam el, mert nem sok
kedvem volt a Mátra maraton előtt két keróval elindulni vagy épp a
külsőket cserélgetni.
Most a Mátra maraton után voltunk egy héttel, ahol kirobbanó jó formában
voltam. Ezt edzőversenynek szántam, hisz két hét múlva lesz a hegyi
kerékpáros országos bajnokság, szinte sík terepen, sok aszfalttal és
dózer úttal. Gondoltam ez jó edzés lesz és szépen elbolyozok majd a
mezőnnyel. Bár ez egy jubileumi verseny volt. 15. alkalom. Így volt egy
135km-es táv is a 75 km mellé. Én a király etapot vállaltam be HP és
Xtrace társaságában.
Szombat reggel leautóztunk, neveztünk és a 75 km-es táv célja mellett a
díjátadók helyszínén parkoltunk le. Sajna a rend őrei odafelé díjazták a
54km/h-t. Sajna nem bringával voltam, hanem kocsival és lakott
területen, vonatátkelőben. Szóval a csekket majd befizetem.
Készülődés, frissítés egyeztetése, majd irány a start. Ott még pár kört
megtettünk az egyre idegesebb autósok között, akik nem igazán
értesíthettek a közelgő versenyről, mert zavartalanul folytatták útjukat
a szombati bevásárlás során. Az alig 40 fős mezőny hamar felsorakozott.
Volt 1-2 ismerős arc. Rajt. Irány Pásztó. Hopp. Az első kis emelkedő
után megtorpan a mezőny, megállunk, innen van az éles rajt. Valaki
meglószol és már meg is szökött. Van már tapasztalat, nem megyek vele.
Szépen utazok a mezőnnyel, de nem nagyon merek beállni szélárnyékba,
félek a tömegben. Így a boly mellett, szélen lavírozok, rendesen kapva a
szembeszélből.
Kisebb-nagyobb dombok, emelkedők. Meglepve figyelem a sebességet, a
pulzusom. Fogy rendesen a bekevert izotóniás italom is. Lenyomok egy
szeletet. Figyelni kell ezerrel, mert bár van rendőri felvezetés, pár
autós türelmetlen és nem áll félre, hanem szembe hajt velünk nem kis
sebességgel. Egyiket majdnem frontálisan kapom az egyik kanyarban. De
megúsztam. Itt van Pásztó.
Lassan átkígyózunk a városon, az emelkedőket megrántja az eleje, mert
nem szeretnének sok koloncot cipelni Galyatetőig. Ennek meg is lesz az
eredménye, lassan meg-meg úszik a sor, a vége kezd lemaradni. Pásztó
után emelkedő, 6%-os. Itt aztán hullik a férgese rendesen. Én is
lemaradok. Xtrace is elköszön. Azonban HP megy az élmezőnnyel, ami jó
hír.
Meglepő módon még nagytányéron vagyok. Lehet semmi értelme, de azért
terhelem a pedált. Felveszem a saját tempóm, nem figyelek a többiekre,
haladok szépen az emelkedőn. Megfogok még vagy 3-4 embert. Mentálisan is
felfegyverkezem. Osztom az észt, jelzem ez az első versenyem, amit
meglepően konstatálnak a kollégák, majd kiállok a nyeregből és elhúzok.
Hogy volt-e értelme? Edzésnek jó volt.
Galyatetőn megkapom a frissítőm. Aztán száguldás le Parádsasvárig.
Sajnos az út nagyon rossz minőségű, figyelni kell nagyon. Beér egy 6 fős
csapat. Robogok utánuk, de beáll elém egy mikrobusz, ami az egyik
gyereket kiséri. Előzném balról, nem megy a forgalom miatt, na majd a
jobbon lecsorgok. Sajna ott meg leszorít. Fék. Újra balról. Végre előtte
vagyok. Aztán szépen lemaradok a bolyról egy sráccal. Na majd
összeállunk síkon és ledolgozzuk a hátrányunkat. Na ez egy álom volt.
A parádsasvári hajtűkanyarban már nyomát sem látom a 6 embernek. Sajna a
srác is olyan tempót kezd el diktálni, ami nekem már sok. Leszakadok.
Beállok egy saját sebességre, várom, hogy utolérjenek. A srác előttem
vagy 200 méterre. De senki nem jön. Csak motorosok és autók. Parád,
Recsek... Semmi. Jobbos Kisnána felé. Semmi. Egy 75 km-es távon indult,
eldefektelt srác kacsázik mellettem majd előttem, le akar szakítani,
majd mögöttem. Majd újra mellettem, beszélgetni kezd. Kicsit szarul
érzem magam, kérem ne zavarjon, ne kacsázzon már annyit. Vagy álljon
elém és diktálja a tempót vagy maradjon mögöttem. Lemarad.
Kisnána, Markaz, Domoszló, Abasár. A hullámvasutazás nagyon brutális.
Lábam nagyon beállt, nem pörög, csak erőlködik. Végre elkezdem az utolsó
emelkedőt, várva, hogy a frissítés majd szárnyakat ad. Szerintem ekkor
már enyhén dehidratált vagyok. Nem esik jól semmi. A Red Bull sem hozza
a kívánt hatást. Nem táltosodok meg, Mátrafüred után le is kell váltanom
kistányérra, de még csengnek fülembe HP szavai, hogy hova kell ide a
39-27-es áttétel. Nem is merem használni. Lassan vánszorgok fel az úton,
amit erősen süt a nap, amin motorosok száguldoznak. Várom, hogy valaki
hátba csap, s talán felveszem vele a tempót.
Kínkeserves ez az emelkedő. Pulzusom a béka segge alatt, nagyon nem esik
jól. Fura gondolatok villannak át az agyamon. Feladom. Nem. Fel kell
jutni a Kékesre. Ez már nem verseny, túlélés. Mátraházán beértem a már
csak túrázó Gortva Lacit, aki felkisért még Kékesre.
Maga a befutó nagyon jó érzés volt. A turisták érdeklődtek én lennék-e
az első, de nem. Majd azonnal fordultam vissza, le Mátrafüredre. Lefelé
fostam, hogy a hidegtől remegő kezeim el ne dobják a kormányt. Jövőre
veletek ugyanitt.
by FD ::. |
|
