|
.:: Időpont: 2006. január 01.
Helyszín: Zugligeti kemping,
.::
Jimmy, Alex és Wooky pajtás is megmutatta a biciklinek, mi a kemény pálya.
Mivel sok volt a nevező, kicsi és havas a pálya, meg néhány hasonló bagatel kifogások, extrarövid távú versenyek voltak. Hatosával indultunk, és 2 kör volt a terv.
Selejtező futamban jól rajtoltam, harmadiknak el tudtam jönni. Pulzusmérő nélkül is tudtam, hogy 200%-ot adok ki magamból. Lefelén tapadtam Tátrai Zoliékra. Az alsó fordítónál leszálltak, én is. Ez jó taktikának bizonyult. Futva sokkal gyorsabb voltam, mintha a kopott gumiktól próbáltam volna valami tapadásért folyamodni. Feljöttem a második helyre, ez csak olaj a tűzre. Beletapostam. Kockáztattam a DH szakaszon, és élre álltam. Még az is belefért, hogy a végén bénázzak. Akkor egyszer akartam gyalog lejönni a lépcsőn. Hát, majdnem sikerült elveszíteni, de az év elején, az első versenyt biztosan hoztam. :) Ettől annyira elfáradtam, hogy az elődöntőben visszavettem, és csak 4. lettem 5-ből. Vigasz, hogy a 7-10. helyért dúló ádáz, gigászi küzdelem után is az én nevemet ritmusban kánátáló tömegtől robajlott egész Zugliget. Meglepően, elég sokan kijöttek csak azért, hogy nekünk szurkoljanak. Köszi szépen!
Sajnálhatja, aki nem volt ott. A pálya hómezőből pár óra alatt jeges sarki úszómedencévé változott át, köszönhetően a folyamatos, kitartó esőnek. by Henger ::.
.::
2006. Máris versennyel indítunk. Megszokott. Az időjárás az nem, mert nagyon rossz volt, hisz végig esett az eső.
A havas pálya hamarosan latyakos, csúszós, jeges valamivé változott. A helyszín mondhatni Harangra jellemző,
de talán tutdták, hogy a szilveszteri bulit ott fogják befejezni, így nem kellett átkecmeregni valahová máshova.
De hangulatos volt.
A helyszínül szolgáló Zugligeti kempinget könnyen meg lehetett találni, jó volt a jelölés. Maga a hely kicsit
kopottas, jobb időket is látott műintézmény. Meglepő módon külföldi vendégekkel. Akik szerintem nagyon meglepődtek,
azon amit ma ott láthattak. Filmeztek és fotóztak is ezerrel.
Henger kitekert. Erről ennyit. Mondjuk dudáltam neki, mikor elhúztam mellette. Erről is ennyit. :-)
Szerencsére hazafelé már talált fuvart magának. Mikor megérkeztem, meglepően sokan
voltak, zökkenőmentesen ment a neveztetés. A verseny szinte időben kezdődött. Voltak selejtezők, középdöntők,
s végül a döntő. A folyamatos eső ellenére remekül éreztem magam és a többiek is, akik szurkolni jöttek.
A versenyzők eszméleltlen erőfeszítéseket tettek a pályán a pozíciók megszerzéséért.
Látszik, hogy a sajtó is ki van már éhezve a hírekre, eseményekre. Nagyon sok komoly fotós volt. A versenyzők
is szép számmal megjelentek. Kicsit kevesebben voltak talán a szurkoló tömegtől. Ami igen csak meglepő volt.
Vera, Hédi, Bicó és nővére, Dóri, Wooky, Jimmy, Alex, Henger, Vilárd, Csoki, Lamagy, én..... remélem nem hagytam ki senkit.
A pálya lejmenetbe indult, ádáz harc ment a pozíciók megszerzésééert. Aztán kis csiki-csuki, szlalomozás a fák és
villanyoszlopok közott, majd 180 fokban fordító és már lehetett is felfelé kapaszkodni az emelkedőn. Aztán elhúztak
a szurkoló tömeg között, kis kapaszkodó, visszafordító, majd egy havas és csúszós lépcsősor következett, ahol
nagyokat lehetett volna esni, de ez szerencsére elmaradt.
Az idén hozzánk igazoló Alex szerezte meg nagy taktikai csatában a második helyezét Specziár Viktor mögött.
Henger 7. lett, Imre 26. Wooky a vigaszfutamra már elpakolta a gépét, így kimaradt a helyezések leosztásából. Sajnos
mások is.
Összességében frappáns kis verseny volt. A képeket a Sportaktív oldaláról vettem, amint megkapom a saját
képeinket, cserélem őket. Addig is köszönjük. by FD ::.
.::A képeket kicseréltem. Hédi és Csoki készítette őket. by FD ::.
|
|