|
.:: Időpont: 2006. május 21.
Helyszín:
Bécs
.::
A versenynaptárban tett rendkívül remek kavarások tették lehetővé, hogy
erre a versenyre is kimehessek. Nagyon nagy élmény volt.
by FD ::.
Címszavakban. Szombat leutazás, Bogár Gabi jóvoltából, most utas voltam, a Corratec-es buszban. Kényelem, minden rendben elfért.
13.40 megérkezünk, nevezni még nem lehet, szinte minden üres, de megfelelően nagy a csarnok, kb. 1000-en elférünk.
14.30 szállást elfoglaljuk, elmegyünk kajálni, tétovázás után egy török pizzás isteni kaját csinál nekünk. Nem bírom megenni a pizzát.
16.00 elindulunk nevezni.
16.20 nevezésnél.
16.25 végeztünk, pedig kétszer kellet sorban állni. Egyszer a nevezést, másodszor a chippet kaptuk meg. Chip 45 Euro, de abból 40 visszjár. Meg is vehettem volna 45 Euroert és az összes osztrák versenyen és idahaza is használhatnám, hisz nem más, mint Championchip chip. Nagyon jó. A palyán legalább 6-7 helyen mérnek. Lehet elemezni, hogy hol vagy lassabb vagy gyorsabb a többieknél.
Nevezésnél megtalálják a nevünk. 35 Euro. Kapunk egy Powerbar kulacsot, egy fehérje és két energiaszelet, 3 zselét, ebből kettő koffeines, és izoport a kulacshoz, leírást mit, mikor együnk meg. Két főre belépőt az A1 toronyba, ami egy évig érvényes. A végén meg kapunk polót is. Végül. De nem utolsó sorban kajajegyet is adnak. Szóval a nevezési díj jelentős része megtérül.
Van WC, kerékpármosó, zuhanyzó, öltöző, kiállítás (nem csak mondják, hogy lesz). Kb. 100 rendező. Kb. 5-600 induló. Akkor a korházsátor, mint máshol a nevezési. De nem láttam, hogy kellene. A mentők a pályát is biztosítják. 6-7 motoros folyamatosan megy a palyán. Jelölés jó. Szallag, nyilak, és felfestés. Nem lehet eltévedni, de hát azért figyelni kell. A veszélyes helyeket nem annyira jelölték, de lehet csak nekem voltak azok. A lefeléken úgy mennek el az osztrákok, hogy csak na.
Vasárnap. Borús idő, de csak a verseny - nekem utsó - fél órájában szemerkél az eső. Szerencsére. Reggel fáradtnak érzem magam, a hasam sem jó. Edzőverseny, csak végig kell menni. Bemelegítek. Max 170-es pulzust engedhetek meg. Start, kb. fél percet csúszik. Ejnye. Kicsit nehézkesen, de ki a stadionból, majd aszfalt és jön a dózerút. Itt küzdök, nehezen mennek előttem. Aztán úgy kanyargunk össze-vissza a hegyekbe, hogy csak na. 500 méter a legmagasabb pont, de a 71km-re kihoznak majd 2540 méter szintet, a kiírt 2700-zal szemben. A felfelék meredekek, sokat kellett tolni vagy cipelni, mert más nem volt. A lefelék is nagyon meredekek. Én húztam a féket és gyorsultam. Olyan kulacsbólivósak voltak, mert a helyiek csak húztak el mellettem, én meg felfele szedtem le őket. Eléggé érezni, hogy nem voltam meg idén maratonon. Lehangolt, hogy az első nőt többször kellett utólérnem. Aztan 55 km felé megadta magát. Kb. 6 percet tudtam adni neki.
A pálya második fele a 38. kilométertől sarasabb. Utáltam. Jött egy emelkedő, mindenki csak tolni tudta. Nagyon meredek és saras volt, a végére jól leizaddatam és a lesben álló szúnyogok hadának adtam át magam. Majd lefele is toltam, de csak mert csúszkáltam, a kerekek forogtak volna, a Michelin All Mountain jól állta a sarat volt. Olyan “saras pudding” volt az egész. A pálya vonalvezetése nagyon szép volt. Szép az a bécsi erdő. Aztán még jött egy-két sarasabb rész. Volt, hogy bokáig jártam a sárban. Sajnálva a vadi új karbon talpú Adidas Adistar XC Race-em. De szerencsére nem ragatunk be sehol. Sajna a végen több volt a lefelé, és azok, akiket felfelé leszedtem elhúztak. Az utsó 5 km-re meg bedobtak 200 méter szintet. A domb tetejen 2 sráccal mentem együtt. Lefelé kaptam majd 1 percet. Sajna már elfáradtam és csak be akartam érni.
Adatok. 4.31-et mentem 71km-en. Úgy 33 perccel rosszabb Bogár Gábor idejénél. Ez bíztató lehet, ha kipihenem magam. A második órától, szinte nem ment 85% felé a terhelés, az emelkedők zöme 80-83% körüli terhelésen estek jól, de így is folyamatosan előztem. A lefelekét hagyjuk. Átlagpulzus csak 146. Fáradtság. Maximum 174. Az első 59 percet adot. Hihetetlen. A MAK1 kategóriában, 30-35 évesek között, 3 lettem. A dobogót nem vártam meg. érmet küldik.
Na ez az amiért én inkább ki fogok menni versenyezni. Összetett 45, de nem csak az elittekkel értékelnek. Kb. 5-6-7-8.... kategória van. Érem jut az első 3-nak. Itthon miért nem? Többször vetettem már fel a szövetségnek. Ok vagy nem válaszolnak, vagy a versenyszervezőkre hárítanak. Szerintem érdemes lenne azt a rendszert átvenni, amit az osztrákok használnak, főleg, ha nemzetközi szériát is szervezünk. Legyen egységes a korosztályba sorolás. Vélhetően felvetésem süket fülekre találna, hagyjuk.
Ja a frissítők. Volt 7db a 70 kilométeren. Mindegyiken banán, keksz, kb. 200 teli Powerbar-os pohár izóval, megfelelően bekeverve, már előre kérdezték mit is kérünk és nyomták a kezünkbe. Meg víz. Fél literes flaskákban, pont a kulacstartóba illett. Nem nagy választék, de mindenből volt bőven. Bár én az elején mentem. Kb. 4-5 helyen meg is álltam úgy 30-60 másodpercre. Egy kulacsot elhagytam, így után kellett tölteni. Megettem vagy 8 koffeines zselét, egy banánt és kb. 2-3 liter izót ittam. Pocim rakoncátlan kicsit.
Gépek. A Magellánt csodálták, nem értették, hogy ami nem karbon váz, hogy mehet ilyen jól.
Egyetlen negatívum a tésztparti, mert igen pici adagot adtak.
A képek Erwintől. Pictures from NoSane, 2Radchaoten.com.
|
|