.:: Ahogyan kezdődött: Eddigi életemet végig kísérte a sport. 24 éves koromig komolyan sportoltam, majd edzősködtem és bíróskodtam. Sajnos a versenysporttal történő drasztikus szakítás – gyakorlatilag egyik nap még hármat edzettem, a következő naptól kezdve pedig semmit nem mozogtam – nagyon megviselte a szervezetemet. 32 évesen, a 104kg-os súlyommal többet voltam beteg, mint egészséges. Rendszeres lakója lettem a kórházaknak.

Baráti bíztatásra kezdtem el futni. Ezek az erdei futások, csak amolyan beszélgetős, laza kocogások voltak, de egyre jobban éreztem magam, panaszaim kezdtek megszűnni. Ekkor 2002 év végét írtunk. Családi fészket, barátokat és a futást hátrahagyva, Ágival, feleségemmel Budapestre költöztünk.

Itt mutatott be Ács Zoli (régi iskolatársam, barátom) Dobos Ferinek, a BB „atyjának” és így lettem BB tag. Ekkor kezdődött életem új fejezete, ami elvezetett az Ironmanhez.

2003 őszén tűztem ki célul, hogy 2004-ben 3 órán belül lefutom a maratont, 2005-ben pedig teljesítem a nagyatádi hosszútávú triatlon versenyt.

Felkészülés: 2004-ben Ács Zoli volt a mentorom. Nagyon sokat tanultam tőle. Felkészülésem első pár hónapjában teljesen átformálta a szemléletmódomat. Szabadidőmben az általa javasolt és adott angol és magyar nyelvű szakirodalmat böngésztem. Megtanultam, hogy nem érhetem el a céljaimat, ha a táplálkozásra és a mentális képességek fejlesztésére nem fordítok hangsúlyt.

Hiába a legjobb edző, ha helytelenül táplálkozom, képtelen leszek megfelelően fejlődni. Hiába a legjobb edzésterv, ha teljesíthetetlen vagy túl könnyű részcélokat tűzök ki magam elé, akkor hamar elvesztem a motivációt, és a negatív gondolatok hamar eltérítenek a helyes útról.

Miután mindezeket megtanultam kezdtem el az igazi fizikai felkészülést. Az alapozás alatt nagyon sokat segített Feri (spinning) és Oli (futás). Nyáron sikerült találnom egy nagyon jó futó partnert, Róth Mikit.

2004.09.26-án Berlinben 3:02:18 alatt teljesítettem a maratont. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel. Tudtam, hogy 3 órán belül is teljesíthettem volna, de verseny közben mérlegeltem, és úgy döntöttem, hogy inkább kicsit lassabban, egészségesemet nem kockára téve teljesítem a versenyt. Ekkor már tudtam, hogy jó úton járok.

Ezután következett az alapozás. Persze nem feledkeztem meg az elméleti tudásom gyarapításáról sem. Próbáltam minél több információt szerezni. Híres, nagy tudású sportolókkal (Lőrincz Olivér, Kropkó Péter) beszélgettem, akiktől sok új dolgot tanultam. Talán, ami a legjobban megfogott, az a Kropkó Peti szemléletmódja. Ő úgy tekint a testére, mint zongoraművész a zongorájára. Test olyan, mint egy finom hangszer, meg kell ismernünk minden rezdülését. A test mindig jelez, csak meg kell tanulni a rezdüléseket érzékelni, értelmezni. Igazán jó eredményeket akkor tudsz elérni, ha nem elnyomni akarod a jelzéseket, hanem megtalálni az okot a miértre és a hogyant a jelzések megszüntetésére.

Szóval folytattam a felkészülést, de ekkor már tudtam, hogy nem sikerülhet a 10:30-as kitűzött idő. Biztos voltam benne, mivel egy szép nyári napon Ági közölte velem, hogy babánk születik. Így megváltozott a prioritás, több időt szerettem volna tölteni velük, így a felkészülésre szánt időm jelentősen lecsökkent. A tervezett heti 12-15 óra 6-8 órára csökkent, ami a babánk születése után még jobban megfogyatkozott. Csak felkészülésem utolsó hónapjában töltöttem több időt távol a családomtól. Ebben a hónapban a szombati napokon 4-5 órát bringáztam Feri társaságában.

Meglepő módon teljesítményem nem romlott. Több versenyen is indultam az idén, de mindegyiket csak edzésnek szántam. Ezek a versenyek arra voltak hivatottak, hogy teszteljem magam. Arra voltam kíváncsi mit bír a szervezetem, hogyan és mit jelez, és hogyan tudom kezelni ezeket a dolgokat. Kardélen táncoltam. Sokszor sikerült jól felmérnem a határaimat, de volt bizony negatív élményekben is részem pl. Griffen 12 órás MTB verseny, Fonyódi középtávú triatlon. Griffenben nem jól terveztem meg a folyadék és tápanyag utánpótlást. Fonyódon elrontottam a folyadékbevitelt valamint, az úszás és a bringa 150 feletti átlagpulzusa teljesen kikészített, a futásra már semmi erőm nem maradt.

Ezeknek a versenyeknek köszönhetem, hogy sikerült kialakítanom egy olyan stratégiát, amivel - most már mondhatom - könnyedén teljesítettem az Ironman-t.

Közeleg a nagy nap. Utolsó hetem nem jól kezdődött. Hétfőn reggel hasmenésre ébredtem. Bementem dolgozni, de félóránként jártam a mellékhelységbe. Nem ment le semmi a torkomon, du. 2-re olyan rosszul éreztem magam, hogy kollegáim hazahoztak. Este elvánszorogtam a körzeti orvoshoz, aki vírusos gyomorfertőzést diagnosztizált. Gondoltam, ez is jól kezdődik, 2 évig készülök életem versenyére és pont most betegszem le. Keddi napot végig ágyban töltöttem. Szerdára már elég erősnek éreztem magam. Most már minden mindegy alapon terveztem a versenyen indulást.

Mindenféleképpen el akartam indulni, maximum feladom.

De hogy semmi ne legyen tökéletes, szerdán a gyékényesi tó vize 20 fokos volt. Ági nem szerette volna, ha neoprén ruha nélkül úszok, így csütörtök reggel, útban Nagyatádra a Decathlonban vásároltam egyet. Persze ez azt jelentette, hogy neoprénben úszok, amit még életemben nem próbáltam.

Ráadásul a versenybringát is kölcsönbe kaptam, hála és köszönet Ferinek. Szerdán Kivi és Olivér segítségével kicsit „triatlonosabbá” alakítottuk. Olivér persze szokásához híven belém állította az ideget. Mondván, hogy hiába a csúcs bringa, ha a geometriájához nem vagyok hozzászokva, akkor ezt a versenyt bebukom :-).

Csütörtökön szerencsésen megérkeztünk. Délután regisztráció, tészta parti. Este cimborámmal (most már ő is Ironman) bejártuk a 7km-es futópályát.

Péntek reggel korán kelés, reggeli majd a 35km-es kerékpárpályát jártuk be. Délután előadás, technikai értekezlet.

A verseny: A gyékényesi tó és Nagyatád között 40km a távolság, ezért a versenyzőket és a bringákat szombat reggel buszokkal szállították az úszás helyszínére. Reggel 4 órakor keltünk. 4:45-re kellett a bringákat a teherautókhoz vinni és 5 órakor indultak a buszok. Buszon aludtam még egy keveset, majd Ironmariannal beszélgettünk. Nagyon fel volt pörögve :-).

Miután megérkeztünk, a bringát betoltam a depóba és mindent előkészítettem a kerékpározáshoz. Neoprént felvettem, cuccaimat bepakoltam és leraktam a kijelölt helyre. Ezután check-in és a neoprén ruhám kipróbálása következett. Úsztam néhány métert, ez frankó, a neoprén melegnek meleg és a vízen is fenntart, de hogy lehet ebben normálisan úszni. Hiába a búvárruhát nem triatlonra találták ki. Na mindegy elsüllyedni nem fogok :-), a lényeg, hogy 130-as pulzus körül ússzak. Idő nem számít, nem itt dől el a verseny.

Engem nagyon megfogott már Griffenben is, hogy egy pap megáldja a versenyt. Könnyeimmel küszködve kezdtem neki az úszásnak, pár száz méter múlva már csak az úszás foglalkoztatott, de az érzés örökre megmaradt.

A hideg vízből kilépve „már” csak a 180 km bringa és egy maraton lefutása maradt hátra :-). Kilométerórát direkt nem szereltem a kerékpárra. Nem akartam abba a hibába esni, hogy a sebességet figyeljem és nem a pulzusomat. Terv a 130-135-ös pulzustartományban maradni, idő még itt sem számított. Gyékényesről 75 km-es kerülő útón tekertünk vissza Nagyatádra, majd 3db 35 km-es kört kellett még tekerni.

Kerékpározás útvonala a szállásunk előtt vezetett, így minden körben erőt meríthettem Ági bíztató szavaiból és Gigi babánk mosolyából.

Bringán 31 km/h órán felüli átlagot tekertem. Erre mondhatjátok, hogy nem nagy szám, ami egy vérbeli bringás számára valóban nem az, de nem is erre vagyok büszke. Hanem arra, hogy sikerült az utolsó számot úgy elkezdenem, mintha az azt megelőző 7,5 órában semmit nem csináltam volna. Teljesen kipihentnek éreztem magam. Tervem az volt, hogy a 140-150 pulzus között maradok a maraton alatt. Annyira könnyedén ment a futás, hogy az első felét 1:39 alatt teljesítettem, ami 3:20 körüli maratont jelentett volna. Ez nem semmi, nem akartam hinni a szememnek, de annyira lazán ment, hogy tovább nyomtam a tervezett pulzuszónában. 4. kör végén a testem jelzett, ez így nem lesz jó. Ezért még időben visszavettem az iramból, és most már csak a biztonságos célba érkezés lebegett a szemem előtt. Persze a végére elfáradtam, így a maratoni időm 3:37 lett.

11:10:52-es idővel váltam az IRONMAN-ek családjának örökös tagjává.

Köszönetnyilvánítás: Kivinek a technikai supportért. Olinak azért a számos segítségért, tanácsért, amelyek nélkül ma egész biztosan nem lennék Ironman. Ács Zolinak, aki sokkal többet tett, mint amit a barátságunk megkövetelt volna. Ferinek azért az áldozatos munkáért, ami nélkül nem lenne BB, és azért az önzetlen segítségért, amit az elmúlt 2 év során gyakran meg sem említettem, ám mindig nagyra értékeltem. Feleségemnek Áginak és leányomnak Giginek, amiért minden napomat szebbé teszik. by DartMaul ::.