.:: Vége lett az idei szezonnak is. Hétvégén volt az utolsó versenyünk, a Győri Est maraton. Sok érdekes észrevételt olvastam, jómagam is sok mindent tapasztaltam, de rá kell jönni, hogy a véleményeket nagyban befolyásolja, hogy az adott vélemény gazdája magához képes, hogy is szerepelt a versenyen. Mondjuk, ha jól, akkor nem annyira húzza le a szervezést, ha rosszul, akkor természetesen könnyebb negatív véleményt alkotni.

Jómagam remekül éreztem magam a hétvégén, a verseny is jól ment, persze nem mondanám, hogy elégedett vagyok. Címszavakban, szombaton indulás, Hédit bepakoltuk, irány a sztráda, megérkezés, s lőn csoda nem elsőként a csapatból. Szállás elfoglalása, majd készülődés egy laza tekerésre. A vasárnapi verseny rövid távját néztük meg. Lazán ki lehetett tekerni végig, alattomos kis lefelék, sok vízmosás és keréknyom. Mit tesz a sok eső és a talajerózió. Jelölés rendben, nem okozott gondot megtalálni a helyes irányt.

Tisztálkodás hideg vízben, palacsintázás a helyi faluház avatója keretében, nevezés, apró félreértés a nevezésnél, mind az sorozat, mind az UCI díjazás szempontjából, de van ilyen, meg kell szokni, vacsimeghívás, kerószerelés, majd vacsora, de nem eleget téve a meghívásnak, mert áram hiányában az késett. Alvás.

Reggel készülődés, sátorállítás, bemelegítésre megint nem maradt idő, beszólítás, start, jön az első emelkedő, szép lassan araszolok felfelé, hamar elérjük a tetejét, volt kis tolás is, de ez a nagy tömegnek köszönhető. Aztán csorgunk lefelé, tudom nem szabad bekezdeni, egy remek boly végén haladok, kicsit gyorsak lefelé, nekem nem fekszik a sok vízmosás és keréknyom. Majd a még ismert pályaszakaszon kicsúszik az első kerekem és elcsúszok, páran megelőznek, de nincs kedvem izmozni, megyek mögöttük, sajna így lemaradok az előző remek bolyról, de majd csak felérek rájuk. Hamarosan elérjük a sirató falat, ahol nehezen, de felmászok. Onnan már nincs messze az első itató, hibázok, mert csak egy kulacsot viszek, elfelejtve, hogy majd 50 kilométert kell majd menni, s csak egy frissítő lesz. Aszfalton egyedül, nem erőltettem, dózerút, majd laza homokos talaj. A 2.1-es WTB Exiwolf remekül halad, nem kapar el.

Majd lassan utolérek két srácot, egy ritmusváltás, de nem szakadnak le, nem erőltettem, maradok a saját tempómnál, de ők sem akarnak már megszökni. Egy nagyon szép patakvölgy mellett haladtunk, egy dózer úton. Nagyon szép kirándulóhely lehet, vissza kell még oda menni. A tempón nem változtattam, de mégis lemorzsolódtak.

Lassan megfogtam még négy emberkét, jött velem kettő, hihetetlen, hogy Tibi taposó pedállal ott száguldott mögöttem, s jött a kőrishegyi mászás. Éreztem, hogy vissza kell fogni magam, mert már nem volt innivalóm, s nem szerettem volna kiszáradni, itt néha előre állt egy srác, aki jött velem, de ez nem esett jól, s szerintem neki sem, majd én vezettem fel az utsó 3-4 kilométert. A hegy tetején értem utol Gézát, lefele lelépett, frissítettem, még volt mit, aztán óvatosan lecsorogtam a hegyről, megelőzve Smeszát, aki defektet javított, lenne mit fejleszteni a lejtőző tudásomon. Majd jövőre. Lassan újra megfogtam Gézát meg a másik srácot, aztán jöttek a Gázlók, na nem kedveltem őket, főleg mikor az egyikbe beleesett a kulacsom és vissza kellett mászni a jéghideg vízbe. A turisták meg lestek, ki ez a sok balfék, aki rongyol át a vízen mit sem törődve a kerékpárokkal.

Innen jött sok aszfalt, Géza hol leszakadt, hol feljött ránk, majd elértük másodszor is a giczi frissítőt, ahol egy fószer elém vetette magát, majdnem fellökött, persze reflexből védtem magam és csúnyákat mondtam, de nem volt kiírva, hogy kontrol pont, azaz nem láttam, s kamikaze rajtszám jelölők várhatók. Ide miért nem lehet betenni egy érzékelőt, ami leolvassa a mágneses cuccot a hátamon, ami eltakarja sajna a támogató logoját. Amúgy bocs.

Innen már nehezemre esett a menet, de Géza végleg leszakadt, utolértem Vass Petit, akin nagyon meglepődtem, nagyon jól nyomta, sajna Smesza is utolért. Az utsó 10 kilométer aszfalton még utaztam vele, frissítettem, ittam, mert nagyon éreztem a kiszáradást, próbáltam erőt gyűjteni a végére, sajna jöttek a görcsök is. Jött is az emelkedő, Smesza kiállva meg-megrántotta az iramot, leszakított, de aztán ez az előny állandósult, majd ledolgoztam, és leelőztem, mondhatni könnyedén, vagy csak elengedett, hagy dolgozzak én?. De jött a lefelé, elmondtam mi vár még rá, ismertem már a pályát az előző napi bejárásról, szerintem azért ő is, s neki sikerült megfognia még két emberkét, nekem már nem, bár az utolsó kanyarokban ott voltak előttem 50-60 méterre.

Összességében egy kemény, remek verseny volt, kisebb rendezési malőrökkel, de soha ne legyen rosszabb. A hétvégén jól éreztem magam, méltó zárása az idénynek. Köszönet Csokinak a képekért. by FD ::.