|
RÖVID TÁVÚ
DUATLON OB, EB VÁLOGATÓ VERSENY
.:: Időpont: 2005.
április 24.
Helyszín: Budapest
A részletes programért kattints a fent képre.
10km futás - 40km kerékpár - 5km futás.
Vasárnap Budapesten, a budai alsó rakparton rendezték az idei rövid távú duatlon versenyt,
ami egyben a Debrecenben megrendezésre kerülő Európa Bajnokság válogató versenye is volt.
Az időjárás tökéletes volt, bár némi szél nehezített minket kerékpározás közben.
Már reggel 8 órakor gyülekeztek a versenyzők és természetesen a jobbnál jobb kerékpárok.
Volt aki telekkerékkel próbálkozott, hátha jobban megy majd a kerékpár. Részemről is maradt a spinergy kerék.
Rajtszám felvételnél megkaptuk a pályaleírást. Nos, ez volt az egyik legnehezebb feladat aznapra.
Jó néhányan összedugtuk a fejünket, de sehogy sem értettük, hogy miért kell ide-oda tekeregve futni a depóban,
és hogy merre is megyünk ki az utolsó futásra. Úgy látszik csak erővel készültünk, mert végén a versenybírókat
kellett megkérdeznünk. Csak a rajz volt bonyolult!
9 órakor megkezdődött a depózás. -Egy kulacs ha bejövök futásból /még depóban iszom/, egy bringán,
egy pedig az utolsó futáshoz. Bukó, bringára, bringás cipő elhelyezve, tépőzár kinyitva, váltó beállítva.
Na és persze az elengedhetetlen bírói ellenőrzés, hogy minden tökéletesen működik-e a bukón és a bringán.
Miután mindent leraktam, mentem, futottam néhány kilométert bemelegítésként, majd egy pár repülőt.
Közben persze lestem, kik jöttek a versenyre. Sehol nem láttam nagy ellenfelemet akivel most először csapnék össze.
Persze számítottam rá, hogy utolsó pillanatban előbukkan, mindig ezt csinálja.
Időközben férjem is megérkezett, no meg futóedzőm Zemen Jani.
Váltottunk néhány bíztató szót /okosan, nem erőlködve, izgulsz?/ majd bejelentkeztük.
Rajtzónából már semerre. Na, hát persze hogy itt volt ellenfelem, csak előkerült!
Ez egy elég nehéz verseny, így összesen 139-en indultunk, ebből 30 nő. A tavalyi évet nézve,
kétszer annyian voltunk, köszönhető ez a debreceni EB-nek.
9.30-kor elrajtoltak a fiuk, majd 9.40-kor mi nők. Meglepően könnyen ment a futás,
de visszafogtam egy picit, mert féltem, hogy idő előtt elfáradok.
Vigyázni kell a nagy lelkesedéssel! Előttem futott Gyöngyi, aki velem egy kategóriába tartozott és hozzám jár
spinningre. Hátra sem mertem nézni vajon merre van a "nagy ellenfél". Gyöngyi egyre inkább eltávolodott tőlem.
Közben kaptam férjemtől az infót, hogy 60m-re van mögöttem, na most már nevezzük nevén, Erika.
Nem bírtam, de nem is akartam menni Gyöngyi után. Gondoltam, idő előtt meghalni nem lenne jó!
2,5 km-nél irány vissza a rajthelyhez. Közeledvén edzőm is adta az infót. Ez az, tartod a 60 métert, jól mozogsz.
5km-es fordítónál egyik versenyző, aki szintén spinningre jár hozzám, mondta hogy nem baj majd bringán behozom.
Na persze! De hogy bringázik Gyöngyi? Szorgalmasan jár az órámra, hétvégeken tekert. 2. kör futásnál már jócskán elment,
nem is láttam. 9 km-nél benyomtam egy PowerGel-t. Futásom 48p lett. Erika még mindig mögöttem.
Depó, némi kerülgetéssel, majd PowerBar ivás, cipőt lerúgni, bukót fel, gél a zsebbe, cipő,
tépőzár, futás ki a depóból. Fehér vonal után végre bringára ülök. Gyorsan behozom, leelőzöm az előttem
levő két nőt. Köztudott, hogy Erika nagyon jól bringázik, tehát figyelnem kell nagyon.
Útburkolat nagyon rossz, tele kátyúval. 6 km-nél végre egy szakasz, ahol sima az út.
El is határozom, hogy következő körben itt iszom, mert nem kell figyelni a lyukakat.
Közben beérek 1-2 nőt és férfit is. Egyszer csak kiabálás, és elhúz mellettem a férfi élmezőny. Nyomták nagyon.
Visszafelé szembeszél és elviselhetetlen útburkolat. Tele kikerülhetetlen puklikkal, lyukakkal, üvegszilánkkal.
Volt ahol nem is tudtam tekerni, csak kiálltam és gurultam, mert annyira ütött a bringa az úttól.
Fordítóban többen drukkoltak, de legfőképp Indijános, aki hangosan üvöltötte: nagytányéron mész, adj a kismalacnak
enni bőven! Na ettől jókedvem lett. Nyomtam neki, már amennyire lehetett a kátyúktól.
Kicsit nem figyelek, és defektet kaphatok. Szép lassan előzgettem a többieket, távolítottam magamtól Erikát.
Gyöngyit nem tudtam hol van. 2. körben begörcsölt a talpam, nem volt jó érzés. Fordítónál kulacs, ivás.
Megmondom őszintén, fogtam elhajítottam, nem akartam azzal foglalkozni, hogy vissza is rakjam, jó sokat ittam.
3. körben már láttam, hogy messze vannak azok akik velem egy korosztályban vannak. Még a sík úton benyomtam egy gélt.
Egyszer csak hallom Gyöngyi hangját, hogy hajrá. Ő még csak ment a fordítóhoz. Hogy mikor előztem le, nem tudom!
Annyira figyeltem az utat, hogy nem vettem észre.
Depó, vigyázz, mert csúszik - többen buktak emiatt -, majd futás a depóhelyemhez. Futás?
Futottál már azonnal bringázás után? Igen kellemetlen, furcsa érzés. Cipőcsere, kulacsot magamhoz veszem és indulok
futni. Most érzem, hogy időközben nagyon meleg lett. Már vár edzőm a pálya szélén és mondja, nyugodtam sehol
senki. Férjem aggódik, jól vagyok-e és bíztat, most már ha minden jól megy megvan az első hely.
Még leelőzök két férfit, közben már kapom a gratulációkat a szembejövőktől.
Már nem hajtok, hiszen nagyon messze vannak a többiek. Cél előtt 200m-rel egy szép laza stílusú 'örömfutásba' kezdek,
majd befutok a célba. Jó érzés volt nagyon! Ezt az OB győzelmet nem terveztem be.
Utána kicsit rosszul voltam, de szép lassan elmúlt. Férjem, edzőm gratulált, majd jöhetett az elengedhetetlen
kis sör. Ez helyrerántott egy kicsit. Eredményhirdetés bő 1 óra múlva volt Azt hiszem, futóedzőnk örülhetett.
Kitettünk magunkért, 3 aranyat hoztunk neki. Azért nem feledkezem meg Olivérről sem, aki a bringás edzéseimet
irányította.
Hogy manapság mit ér egy OB első hely? Kaptunk egy érmet és egy 1499 Ft-os Balaton kártyát.
Ez nem elírás!!! És ezt kapta Csomor Erika is, aki világbajnok. Volt még egy kis feladat. Némi, tényleg minimális
hozzájárulással megvásároltuk a nemzeti mezt, mert az EB-n ebben kell indulni. Most már nincs visszaút.
3 hét múlva Debrecenben valamit fel kell mutatni! Remélem jól sikerül, én mindent megteszek ennek érdekében.
|
|