|
.::
Duatlon Európa Bajnokság
.::
Debrecen, 2005. május 15.
.::
10km futás, 40km kerékpár, 5km futás
.::
Egy váratlan verseny.
Mert ez nem az én sportágam. Csak a ranglista pontok miatt indultam
el idén a duatlon versenyeken. De hogy még nyerni is fogok, főleg az
OB-n, azt nem gondoltam volna. Ezután az EB, amin a végleges rajtlista
után csak a 4-5. helyre soroltam magam, de harmadik lettem! Azért
hadd idézzem Arany Gitta junior versenyzőnket, akinek csak a
fele távot kellett megtennie:
- "Ha tudom, hogy ez ennyire fáj!"
Mert ez más volt, mint egy hazai verseny, itt aztán ment a harc, nem
ismerted az ellenfeleket, hogy mit tudnak keményen nyomni kellett
maxra.
Szombaton reggel utaztunk le Debrecenbe férjemmel és barátnőmmel,
Katival, akinek sikerült az Elit csapatba bejutnia. 11 óra környékén meg
is érkeztünk, megkerestük a magyar csapat vezetőit, Katit elhelyeztük
a szállodában, majd kimentünk a város szélére a Sportcsarnokba,
felvenni a rajtszámot. Irigylem a Debrecenieket! Csodálatos kis
sportcentrumuk van. Tökéletes atlétika pálya, kicsi-nagy, kinti
kosárpálya, edzőpálya, sportcsarnok, és minden gyönyörű. Rajtszám felvétel
után mi is elfoglaltuk a szállásunkat, ami szintén nem
volt messze a rajthelytől, kb.300m. Ez később nagyon jól jött. Ebéd,
természetesen tészta, majd vissza a sportcsarnokba technikai
értekezletre. Nézegettem vajon kik lesznek ellenfeleim.
Azt láttam,
hogy nagyon kemények az angolok, már kinézetre is. Hmm! Volt
köztük egy nő, aki szerintem sportágat tévesztett, mert inkább egy
body versenyre kellett volna mennie. Fiuk is megjegyezték némi
fintorral az arcukon.
Nos, bolyozni nem lehetett, és ez nekem nagyon jól jött. Hét méter
távolságnak kellett lennie a két versenyző között, előzni pedig igen
láthatóan kellett.
Zakariás Géza volt az age-group-os csapatvezető. Felsorolta a
versenyzőket, itt van-e mindenki. Hoppá! Két kakukktojás! Egy nő és
egy férfi. Ők nem indultak az OB-n, de mégis itt vannak!
Pedig a versenykiírásban szerepel, hogy csak az indulhat, aki elindult a
Rövídtávú OB-n. Lett is egy kis zúgolódás. A hölgy természetesen az én
korosztályomban volt. Persze ezt már 1 héttel előtte észrevettük a
rajtlistán. Markovich Gyöngyivel, aki szintén esélyes volt, megbeszéltük,
hogy mindketten külön-külön óvni fogunk. Technikai után elmentünk
Pallag felé, hogy megnézzük, milyen a kerékpár pálya. Elindultunk
kifele, amikor is látjuk, hogy szembe egy teherautóról lapátolják lefele
az aszfaltot, és döngölik bele a kátyúkba. Semmi élvágás és egyéb
kötelező munkavégzés. Na, olyan is volt az út! Rázós, de nagyon.
Olyan jó magyaros.
Este megnyitóünnepség a Sportcsarnokban. Hosszú asztalok
keresztbe, és egy hosszába, amin sok-sok kaja!
26 ország, több száz versenyző, nyitóbeszédek, verbunkos, csárdás,
majd tésztaparti és persze 2dl sör /jujjj, ilyenkor mindig Oli jut
eszembe/.
Mentségemre, mikor ittam a sört, jött Zakariás Géza, és
helyeselte. Csak ha nagyon meleg lesz másnap, akkor nem szabad inni
sört. Közben kerestem a megfelelő embert, akivel óvási ügyben tudunk
beszélni. Végül Z.Gézához jutottam vissza.
Elmondtam neki a
problémát, megmutattam a versenykiírást, edzésmódszerileg is
alátámasztva. Igazat adott, megértette, felhívta a főtitkárt, aki közölte,
hogy már nem lehet óvni, mert az ETU-nál van a rajtlista, és nekik már
ehhez semmi közük. Előbb kellett volna lépnünk, de hát csak egy hete
tudtuk meg a listát. Beszéltünk a hölgyről, hogy ő a sprint Magyar
Bajnok.
Én még otthon osztottam, szoroztam, sehogy sem akart
papíron kijönni, hogy jobbat fogok menni nála. Géza, mint tapasztalt
versenyző, 8x-os ironman biztatott, hogy simán megverem, mert én
valószínűleg jobban bírom a hosszút, utolsó futásnál meg ő is nagyon
fáradt lesz. Így indultam haza a szálláshelyre, kicsit sem idegesen.
Éjszaka akkorát aludtam! Este 9-kor leraktam a fejem és reggel 4-ig fel
sem ébredtem. Teljesen kipihenten, erősen ébredtem. Nagy volt
bennem a düh és az akarás. Fel akartam kerülni a dobogóra
mindenféleképpen! Készítettem magamnak egy zabkását, megettem a
szokásos túrórudimat. Már remegő kezekkel felraktam a rajtszámokat,
megtöltöttem a kulacsokat, összekészítettem a csokikat, géleket.
Szemüveg, vékony pulóver, bringacipő, bukó, ragtapasz a sarokra. A
testünkre helyezett rajtszámunk nem volt teljesen tökéletes. Nem
adtak hozzá gumit, így a válogatott nadrágomból kihúztam a sima
madzagot, arra tűztem fel. 6 órakor természetesen el kezdett esni az
eső, fújni a szél. Néha elállt, majd újra esett. Ez épp elég volt arra,
hogy csússzon az út. 6.30-kor elindultam depózni.
Mindent
helyreraktam, elhelyeztem. Profi depó volt. Mindenki helyén nemzeti
színű, névre szóló, jól látható kártya, doboz, amibe pakolhattuk a
felszerelést. Közben az eső egyre jobban esett. Megérkezett edzőm is,
Zemen Jani, jó volt látni. Még visszamentem a szállásra, hogy ne
fázzak. 7-kor elkezdtem melegíteni. Nagyon könnyűnek éreztem
magam, jól ment a futás. Ez az új versenycipőmnek is köszönhető.
Első
verseny kettesben, vele. Nagyon könnyű, hajlékony kis cipő. Kicsit fájt
a combhajlítóm, Z. Géza visszazavart egy Kataflamért, rajt előtt 10
perccel. Én tiszta ideg, férjem halál nyugodt, valahogy nem értette,
miért vagyok ideges néhány perccel a rajt előtt. A Nagytemplom előtt
még egy kis könyörgés, kérés majd bejelentkezés a rajthoz. Eső
szemerkél, kicsit fúj a szél, figyelmeztetnek, hogy nagyon csúszik a
pálya, óvatosan menjünk. Fiúk előttünk rajtoltak 7 perccel, majd mi
jöttünk.
Nagyon könnyűnek éreztem magam. Sokat résztávoztam az OB előtt
és után, ebben is nagyon bíztam, hátha most jobb lesz. Rajt után 1 km- ig
Gyöngyi előtt mentem, "kakukktojás"; előttem, de nem ment el
nagyon. 2,5 km-nél már Gyöngyi mögött voltam, de nem engedtem
eltávolodni. Edzőm kiabál, lassabban, nyugi! De hát nagyon jól érzem
magam, miért ne menjek! Közben Z.Géza és kis csapata buzdít és jelzik
folyamatosan az időmet, mennyivel vagyok lemaradva. Többen
elhagyjuk a rajtszámot, mert az eső eláztatja a nem túl jó minőségű
papírt. Így már nem tudom követni az ismeretlen ellenfeleket, mert csak
a rajtszámról tudtam beazonosítani őket. 5 kilométernél csak 1p. 20mp
a hátrányom, pedig ilyenkor már több szokott lenni. Ez egyre jobban
ösztönöz. Tartom a távolságot Gyöngyitől, tolom előre a csípőmet, és
kimondottan jól esik a futás.
Cipőm fantasztikus, bár egy angol,
tócsába lépve, telenyomta vízzel. Férjem is egyik utcából a másikba jön-megy, méri a különbséget. Edzőm is minden sarkon bíztat. Futás
végére utolérem Gyöngyit, és 3 percre vagyok "kakukktojástól".
Depóban gyors öltözés, körbenézek milyen az idő, valószínűleg nem
lesz napsütés, szemüveg marad. Hűvös van, de azt tanácsolták, ne
vegyek fel pulóvert, az elején fázni fogok, de utána bemelegszem.
Bringára fel, nyomás ki a pályára.
- "Csak óvatosan, mert csúszik!" - hangzik mindenfelől.
Persze, de nekem dobogón kell lennem, utol kell érnem a "kakukktojás"!
Fordító, kanyar, bainggg! Előttem egy csaj hatalmasat esik, nagyon
sietett. Mikor kiérünk a pallagi útra, kezdődik a rázatás. Szinte nem
lehet egyenesen menni, kerülgetjük a bukkanókat. Fordító után
rettenetes szembeszél, nagyon kellett erőlködni, hogy haladjak is. De!
Már látom, hogy sokat behoztam "kakukktojáson". 20km-nél a
versenyközpontba érünk vissza, már csak 100m választ el
ellenfelemtől. Elmegyek mellette, persze jól megnyomva, hadd érezze a
sebességkülönbséget. Magamat biztatom, sokat edzettem télen, meg
kell csinálnom. 30 km-nél sehol nem látom. Mikor felbukkan, már érzem,
hogy sokkal jobb vagyok, még ráteszek egy lapáttal. Gyöngyivel
találkozom, ő is bíztat. Aztán jött egy mentő. Mivel csak egy szűk
félpályánk volt és az is kettébójázva, szalaggal lezárva, nem tudtam
kielőzni. Ott csurogtam a mentő mögött. Szóltam a
szervezőknek,
hogy ez így nem jó, de hát a mentőnek elsőbbsége van. Végre jött egy
kanyar, szélesedett az út, kivágtam, megelőztem. Beérkeztem a
depóhoz, kipattintottam a lábam a pedálból, és jött a feketeleves.
Ahogy leraktam a lábam. Mindkettő begörcsölt, majdnem elestem, mert
nem bírtam ráállni. Összeszedtem magam, bringát felakasztottam,
megittam a kis saját italomat és indultam az utolsó 5 kilométerre. Akkor
még nem tudtam ki, mennyire van tőlem. Mindkét lábam görcsben volt.
Jeleztem edzőmnek, a válasz csak annyi volt, majd bemelegszik.
Rögtön az első utcába befordulva kibicsaklott a gyengébbik bokám.
Görcs, görcs, és nagyon fáj. Úgy érzem, csak döcögök. Megállok, hogy
kicsit megmasszírozzam, de csak rosszabb lett. Futok visszafele, még
nem látom ellenfelem. Az angolokra már nem is figyelek, úgy sem
tudom kik ők.
Már az utca végén járok, amikor meglátom "kakukktojást",
ami azt jelenti, hogy több mint egy kilométerrel vezetek. Innen
veszíteni már nem lehet. Bíztatások 2.5 km-nél. Nagyon fáj a lábam,
szólok edzőmnek, ilyenkor minden szó számít. Azt tanácsolta, rázzam
le a kezem. Szegény, mit is mondhatott volna! Meglepődve láttam 4 km- nél,
hogy nem sokat csökkent a távolság, Itt éreztem először, hogy
meglesz az a harmadik hely. Férjem már mosolyog, én is kezdem kicsit
elfelejteni a fájdalmat. És ott a cél! Végre bent vagyok, lenyomom az
órát, megcsináltam, boldog vagyok!
Aztán, ahogy megálltam, mindkét lábam egyre jobban kezdett
görcsölni, majd jött a zsibbadás, szédülés. Leültem a szoborhoz, és
segítséget kértem s szervezőktől. Alig bírtam nyitvatartani a szemem,
és ha kinyitottam, csak fekete karikákat láttam. Jött egy versenyző,
lefektetett a földre, hogy felemeli a lábam, de abban a pillanatban az
egész begörcsölt. Addigra megjöttek a mentősök, felraktak a
hordágyra és betoltak a többiek közé.
Fél liter víz, narancs.
Vérnyomásom 139/95 volt, ami nem túl jó. Megint fél liter kalciumos víz.
Jött egy ismerős, szóltam, hogy mondassa be, hogy itt vagyok, mert
férjem nem tudta, hogy mi történt, mert teljesen elzárt részen voltunk.
Kértem sört tőle, amit egybe lenyomtam. Ahogy megmozdítottam a
lábam már megint kezdett görcsölni. Vártam a masszőrt, hátha segít.
Többen feküdtünk ott görccsel. Mikor átmásztam a masszőrágyra,
combtőből lábujjig begörcsöltem. Ez volt a legrosszabb. Semerre nem
tudod nyújtani, mert az egész görcsben van. Szerencsére jó kezekbe
kerültem, nagyon jól legyúrt egy hölgy. Visszagondolva, valószínűleg
kevés folyadékot fogyasztottam, mert néhány perc múlva megint
szomjas voltam, pedig fél óra alatt már másfél liter folyadékot ittam.
Még a sima víz is nagyon jól esett.
Gyúrás után hazavonszoltam magam, beültem a kádba, amit jó forró
vízzel teleengedtünk. Egy rövid pihenő alatt átgondoltam az
eseményeket, majd jó melegen felöltöztem és elindultunk megnézni a
többi korosztály versenyét. 2 órával a verseny után, még mindig nem
tudtam enni, csak inni, inni. Találkoztunk edzőmmel, aki mondta, hogy
most kéne hazamenni, mert eddig mindenki hozott érmet, aki az ő
csapatában edz.
A délután az elit versenyzőké volt. Fantasztikus volt. Minden
fáradságot elfelejtettem, annyira izgalmas volt a verseny. A fiuknál,
kerékpárnál utolsó körben összeért a két boly, így egyszerre vagy
harmincan jöttek a depóba. Aztán lányoknál Csomor Era következett,
akitől mindenki jó eredmény várt. Szegényt nem irigyeltem, teljesen
egyedül maradt a bringán magyar, nem volt, aki segítse. Sajnos utolsó
futásnál a szlovák lány, aki végig csak "lógott" hátul a boly
végén, és
soha nem vezetett, elment a többiektől és elég magasan nyert.
Persze,
ez a verseny a taktikáról is szól. Végül is Era 3. lett. Azt hiszem a
magyarok nagyon jól szerepeltek ezen a versenyen. Korosztályban
szinte mindenhol volt dobogós helyezésünk. Csapatban lett egy arany,
Era 3. és Arany Gitta is 3. lett.
Este 9-re lett meghirdetve az eredményhirdetés, de félórát csúszott.
Nagyon éhes voltam, gondoltam majd a záróünnepség végén eszem,
mert hogy itt is rengeteg finomság volt. A szervezők egy nagyon
kedves ajándékot készítettek nekünk. Mindenki megkapta a
befutóképét bekeretezve. Gyönyörű érmet kaptunk és virágot. Sajnos
a vacsorát már nem tudtam megvárni, mert 11 óra volt, indultunk haza.
Nagyon örülök ennek a harmadik helynek. Tudom, ne legyek
telhetetlen, de ha nincs a mentő, akkor lehet, hogy meg van a 2. hely
is, mert csak másfél perccel maradtam le.
Debrecen előtt meg le a kalappal! Tökéletes volt a szervezés, tényleg
mindenkit maximálisan segítettek, kiszolgáltak, kedvesek voltak. Az ETU
duatlon szakági vezetője is elismerte, ez volt az eddigi legjobban
szervezett verseny, tökéletes volt a pálya beláthatósága, végig
lehetett követni a versenyt.
Nekem 4 nap kellett mire végre regenerálódtam. Addig szúrt az
oldalam, és 3 lépcsőfok megmászása is lihegéssel járt. Péntek volt az
első nap, hogy kicsit komolyabban tudtam edzeni. Tény, hogy nagyon
kihajtottam magam.
Most kezdődnek a triatlon versenyek, amiket már nagyon várok!
by Marianna ::. |
|
