.:: A hónap képe ::.
 


Bringásélet Amerikában

Magyarországon sokan irigylik az amerikai bringásokat, amiért jó feltételek mellett készülhetnek a versenyekre. Ez igaz is, csakhogy emögött rengeteg munka van és az átlag bringás és biciklis bolt is kiveszi a részét abban, hogy történjenek dolgok.

Ez a beszámoló a nagybetűs bringás életről szól Amerikában, amit a Harvard egyetem tanulójaként tapasztalhattam meg. Mint minden egyetem, a Harvard is rengeteg izgalmas programot kínál a diákoknak az evezéstől a latin-amerikai táncokon keresztül a színjátszásig. Minden év elején bemutatkoznak a különböző klubok és fel lehet iratkozni az e-mailes levelező listájukra. Én persze a biciklizést választottam és nem is csalódtam . . .

A Harvardon a biciklizés (és ez Boston földrajzi adottságai miatt főleg országútizást jelent) nem számít egyetemi (azaz Varsity) sportnak. Sajnos ezért az egyemtől semmilyen támogatást nem kap az egyesület. Az amerikai futball, squash, tenisz, európai foci, evezés és még néhány kiemelt sport mellett a biciklizés teljesen marginális az iskolában, így a helyzet nagyjából hasonló az otthonihoz. Ennek ellenére 2002-ben a Harvard nyerte az Ivy League trophyt és az egyetem lett a Keleti Part bajnoka is. Hogyan volt ez lehetséges?

A csapat az önszerveződésre épül. Azon túl, hogy sokat edzettek, mindenki kivette a részét a klub körüli teendőkből. Voltak akik pénzszerzéssel, új tagok toborzásával, hétvégi utak megszerzésével vagy például a mez megtervezésével és elkészíttetésével foglalkoztak. Minden tag csinált valamit. Ennek eredményeképpen a következő főbb dolgokat sikerült megszerveznünk és elérnünk, kizárólag önerőből:

  1. Szponzorokat szereztünk, akik részben pénzt adtak, részben pedig (pl. Oakley, Cannondale, Castelli) termékeiket a bolti ár kb. feléért ajánlották fel.

  2. Őszi és tavaszi tréningtábort szerveztünk (mindig valakinek a szüleinél aludtunk, általában tízen egy szobában)

  3. Heti rendszerességgel filmklub volt, ahol biciklis filmeket vetítettek. A filmklubnak több célja is volt: népszerűsíteni a sportot az egyetemen belül és egy kis pénzhez is hozzájutni a szünetben rendezett tombolával.

  4. Versenyt szerveztünk Bostonban

  5. Részt vettünk a helyi biciklis politikában (autós-biciklis párbeszéd, milyen törvényekkel lehetne az utakat biztonságosabbá tenni, dialógus a rendőrséggel, stb.)

  6. Ápoltuk a kapcsolatot a többi bostoni biciklis klubbal és boltokkal. Itt jegyezném meg, hogy Amerikában általában a bringás boltok az biciklis élet központjai: nemcsak profi csapatokat támogatnak, hanem az amatőr bringásokat is felkarolják (azaz ami az igazi piacuk), rendszeres edzéseket szerveznek a különböző szinten lévő biciklistáknak, amatőr csapatot működtetnek széles tagsággal, stb.

  7. Website-ot indítottunk (http://hcs.harvard.edu/~huca)

  8. Bicikli ápolási és karbantartási tanfolyamokat szerveztünk

  9. Felvettük a kapcsolatot az országos bringás szervezetekkel

  10. És természetesen sok-sok társasági programot, bulit, szerveztünk.

Maga az egyetemi versenysorozat regionálisan szerveződik (a nagy távolságok miatt), március elejétől május elejéig tart (minden hétvégén) és aztán a régiók legjobbjai az országos egyetemi bajnokságon mérhetik össze erejüket május közepén. A férfiaknál erősség szerint négy kategória van: A (legerősebb), B, C és D. A nőknél pedig A és B. Helyezéstől függően minden kategóriában lehet pontokat szerezni és az egyéni pontok összeadva adják az egyetem év végi helyezését. Ez azért jó, mert egy kezdő (D) biciklista is hozzájárul a csapat eredményéhez és ezért annak fontos tagja. (Mi tavaly például egyértelműen azért nyertünk, mert a lányok rengeteg pontot szereztek, míg más egyetemek nem rendelkeztek annyi jó női versenyzővel.

A színvonal ennek megfelelően változó: D kategóriában hobbi versenyzők indulnak, míg az A kategóriás versenyzők közül sokan profik lesznek vagy voltak. Tyler Hamilton is például egyetemen kezdett először versenyezni (University of Colorado). A lényeg: mindenki nagyon jól érzi magát és minden szinten talál kihívást. Természetesen az egész sorozatot a diákok szervezik az országos bringás szövetség minimális támogatása mellett.

Otthon sok versenyző úgy gondolja, hogy nekik ez vagy az jár, és nem kell semmit sem tenniük a sportért, csak tekerni. Magukat gyakran focistákkal hasonlítják össze és úgy érzik, hogy ők többet, tudatosabban edzenek és mégis sokkal rosszabbak a felkészülési körülményeik. Természetesen igazuk van ebben és ez valahol igazságtalan. Azt azonban tudniuk kell, hogy a biciklizés a legtöbb országban ilyen sport. Egy amerikai feltörekvő bringás azt nyilatkozta a minap, hogy profi bringásnak lenni Amerikában olyan, mint hajléktalanként orvosi egyetemre járni.

Ezért itthon nagyon fontosak az olyan alulról jövő kezdeményezések mint pl. a Bringabanda.hu, melynek tagjai nem ölbe tett kézzel várják, hogy ez a „hajléktalan sors” megváltozzon, hanem aktívan tesznek is érte valamit. Mert nem minden a pénzen múlik...

by Holló Imre ::.

.:: És az elengedhetetlen képek:

 



       
.:: Támogatóink ::.