.:: Kiknek: Kisérletezőknek .:: Mi: SMX - the new extrem sports .:: Helyszín: Saalbach Hinterglemm .:: Bringát a hóra! Ritkán adódik az ember életében olyan pillanat, amikor jelen lehet egy új sportág születésénél, amikor láthatja az első szárnypróbálgatásokat, amikor maga is az első halandók között lehet, akik kipróbálják a legújabb őrültségeket. Én így jártam. A Bringabanda most már elég nagy ahhoz, hogy mindenfelől kapjon meghívókat különféle eseményekre, versenyekre, bemutatókra. Így esett ez február egyik havas napján is, mikor invitáló levél érkezett egy norvég cégtől, hogy szívesen látnának valakit tőlünk egy furcsa nevű találmány ausztriai sajtótájékoztatójára. Rövid webes keresés után kiderült, a fiúk ott a fagyos északon valami furcsa keverékét álmodták meg és hozták létre a bmx-nek, a mountainbike-nak és a carving síelésnek. De hogy nem olyan értelmetlen a dolog, mint amennyire először hangzott, arról az győzött meg, az SMX (Snow Mountain Cross) – ahogy erről már a Sportpiac előző számában is lehetett olvasni – lett az idei téli ISPO nagydíjas terméke. Hogy a szabadban lehet lenni, gyönyörű környezetben lehet kipróbálni egy kerékpáros-havas dolgot, annak nem nagyon tudtam ellenállni, így hát március végén, pár órás utazás után Saalbachban, Ausztria egyik legfelkapottabb síterepén találtam magam. Már jártam itt nyáron montizni, amikor a hegyek zöld arcukat mutatták, de télen igazán fenséges a vidék, ahogy a 2000 méter körüli csúcsok körbeölelik a hosszan elnyúló völgyet. Az SMX nemzetközi bemutatója helyszínének kiválasztása persze nem volt véletlen, Saalbach-Hinterglemm nyaranta az egyik legismertebb és legkedveltebb kerékpáros freeride paradicsom, míg a hideg évszakban 200 km állandóan kezelt sípálya és számtalan korszerű felvonó szolgálja ki a sízők, snowboardosok tömegeit. …azt, hogy az új sportszer pont e két csoport közös metszetének szól, mindjárt első este megtapasztalhattuk. A falu melletti sípályán, ahol hegynyi magas ugratók sorakoztak egymás után, fiatal bringások, freestyle síelők próbálták betörni a gépeket. A szpíker számomra érthetetlen és ismeretlen figurák neveit sorolta, miközben én csak ámulva néztem, ahogy az SMX első lovagjai ugranak, forognak, szaltóznak a havon egy bmx-bringa méretű szerkezettel, amire kerekek helyett három snowblade-et erősítettek. Nem túl gyakorlott, a szó lehető legtöbb értelmében amatőr sízőként már azt is szédítő volt nézni, amit a helyi fiatalok síléccel a lábukon előadtak a nagy ugratón, de hogy ezt még valaki önszántából egy nehéz fémvázzal együtt tegye meg… nos, ez látszott a hétvége legőrültebb ötletének! Nekem. Akik a havat hasították, azoknak viszont mi sem volt természetesebb, mint méterekkel a föld felett szállni, elengedett kézzel megugratni az új játékszert – vagy éppen arccal felszántani a lejtőt, ha az első trükkök nem sikerültek. Akinek Trond G. Hansen neve mond valamit, az érezheti, azért nem nyeretlen kétévesekre bízták a tesztelést és az újságírók elkápráztatását, a fiatalembert a világ tíz legjobb freeride biciklise közt tartják számon! Másnap, világosban már mi is kipróbálhattuk a „bringát”, nyilván úgy gondolták a szervezők, ha rendesen látjuk is, mire vállalkozunk, akkor megfontoltabban megyünk neki a lejtőknek az ismeretlen jószággal. Az ajánlott felszerelés: hótaposó, bukósisak, aztán gyors kiképzés, hogyan is nem fog elszáguldani messzire tőlünk a szerkezet, ha mégis elesnénk, majd a felvonóhasználat ismertetése, és már fent is találtam magam a sípálya tetején. …és csak álltam, csak álltam, mert nem töltött el biztonságérzettel az a mozdulat, mikor az első meginduláskor a kormányt megfogva először automatikusan a féket akartam behúzni, de annak csak hűlt helyét markolásztam. Mert hiába mondták el odalent, hogy ezt is úgy kell irányítani, mint a sít, idefent ez közel sem tűnt ennyire evidensnek! Bátorságom hiányát próbálom úgy leplezni, mintha a tájban gyönyörködnék, de persze ezt nem lehet a végletekig játszani, egyszer vissza kell adni a gépet, márpedig a többiek lent vannak, a sífelvonó meg csak felfelé hozott. Nincs mese, valahogy le kell jutni, mégpedig ezzel a dologgal a lábaim alatt. Lassú ereszkedés, szinte merőleges vagyok a lejtővonalra. Jön a pálya széle, kanyarodni kell. Próba – szerencse, lássuk, hogy megy a forduló! Hopp, ezt tényleg hasonlít a síeléshez! Egyre bátrabb vagyok, nekieresztem, már nem csak oldalra csúszok, előre is bátorkodom, néhány menettel később meg már kisebb ugrások és szűkebb kanyarok is beleférnek. Néha közben fotózunk, hogy is csinálják a „nagyok” a Superman-Seatgrab-et vagy a backflip-et, majd a végén a teljes felszabadultság: Hát ez hihetetlen élvezetes, vicces, őrületes, nagy bolondság! Vannak ugyan kétségeim, hogy a pályák üzemeltetői és a „hagyományos” télis sportok szerelmesei valóban megtűrik-e maguk mellett az új jövevényt, mint ahogy azt a tervezők remélik, de nem kétséges, a bátor ifjaknak és leányoknak, meg az örökifjú kísérletezőknek új téli sportja született! Egy kis technika: Az SMX-et két norvég extrém sportoló, Egil Stene-Johansen és Grunde Wåge alkotta meg azzal a céllal, hogy téli gyakorlási és szórakozási lehetőséget nyújtsanak a mountainbike-osoknak, bmx-eseknek. Olyan eszközt hoztak, létre amellyel meg lehet csinálni ugyanazokat a trükköket, ugrásokat havon, mint egy bringával szárazon. A gép összteleszkópos, elől egy masszív rugó-elasztomeres darab csillapítja a leérkezéseket, míg hátul egyszerű spirálrugós szerkezet dolgozik. Formára, méretre inkább egy bmx-re hasonlít, az első széria tömege 17-18 kg körül van, de a folyamatos fejlesztések során el szeretnék érni, hogy ez lecsökkenjen 13 kg alá. Ha mégis olyan peches a bátor lejtőzőt, hogy az SMX kifordul alól a pályán, akkor a féktelen száguldás és az ebből eredő balesetek elkerüléséért egy biztosító csapszeg felel, mely egyik végén bowdennel a „pilóta” ruházatára van erősítve, aktív oldala pedig vész esetén oldja a hátsó villák rögzítését, így a gép oldalra dőlve megáll. A váz kialakítása olyan, hogy a már mind elterjedtebb ülőszékes felvonókon is simán használható, de ha valahol csak tányéros vagy csákányos lift van, ott egy „póráz” beakasztásával tudjuk felvontatni magunkat a tetőre. Jelenleg egy méretben elérhető, később tervezik a különböző váznagyságok bevezetését is. A havon siklást három egyszerű snowblade biztosítja. Az SMX irányítása ülve vagy a hátsó villa két oldalára szerelt taposókon állva történik, lényegében súlypontáthelyezéssel, mint a legtöbb havas sportnál. A kormány forgatható, de ennek jelentősége igazán csak a trükköknél van, egyébként a kis szerkezet nagyszerűen fordul a két hátsó talp döntésével is. Ha valaki kedvet kapott hozzá, egyelőre az interneten keresztül, a gyártó honlapján lehet megrendelni, ára egy komolyabb dirt bringa árával egyezik, 1.100-1.300,- € között lehet birtokba venni az SMX-et. by Fish ::.