.::
Egyre többen kerekednek fel szabadságuk alatt, hogy az Alpokban belekóstoljanak
a magashegyi kerékpározás igazi világába. Nekik szól a következő néhány jótanács
arról, melyik országban hogyan és miként szabad (vagy nem szabad) a természetben
bringázni. Az írás eredetije a német Bike magazin 2005. júliusi számában jelent
meg.
Szlalom a paragrafusok erdejében...
Egy bajor gazda lezárja az utjait a biciklisek elől, egy tiroli vadász
borsspray-vel „lövöldözik” a kerekesekre – vajon jogukban áll? Megmutatjuk,
milyen jogaik és kötelességeik vannak a bicikliseknek az Alpok országaiban – és
mivel kell számolniuk, ha a szabályokat nem tartják be.
A gyalogos túrázókkal való veszekedést szinte minden biciklis ismeri, és –
valljuk be – gyakran a gyalogosoknak van igazuk. Ugyan simán kiadunk 500 eurót
egy fékért, de sokszor elfelejtjük használni. Mint mindenkinek, aki a hegyekben
úton van, a kerékpárosoknak is vannak kötelezettségei – és jogai.
Mégis, ha a hivatalokban körbekérdezősködünk, kiderül, hogy a jogi helyzet nem
mindig egyértelmű. Sok szövetségi tartomány, kanton és helyi önkormányzat saját
szabályozást állít fel. Ezért a legfontosabb mindenhol: körültekintőnek lenni.
Aki üvöltve centizi ki a gyalogos túrázókat, azt kevésbé fogják szeretni. De a
másik oldalról nézve természetesen a bringások nem azok a gonosz
természetkárosítók, ahogy gyakran bemutatják őket.
Most bemutatjuk, hol milyen szabályok vannak érvényben, mire kell figyelni, hogy
elkerüljük a konfliktusokat. Ahogy egyes szabályozások keletkeztek, bizony néha
elég mulatságosak.
:::: Németország:
az egyméteres biciklisták földje
Németországban nagyon leleményesek voltak a hivatalnokok, és megmérték, hogy egy
átlag kerékpáros egy méter széles helyet foglal el. De mivel a bringások előzni
is szokták egymást, ezért megszabták, hogy egy kerékpárútnak legalább két méter
szélesnek kell lennie. Ha valahol meg mégis keskenyebb az út, ott nem lehet
bringázni. Ilyen egyszerű ez.
A „két méteres szabály” az ország egész területén érvényes, csak Szász-Anhalt
tartományban vékonyabbak a kerékpárosok és ezért ott már az egy méter széles
úton is lehet tekerni. A sport- és tanösvények mindenhol tabuk, ugyanúgy, mint
toronyiránt bringázni (azaz letérni az utakról – FR.). Ráadásul a helyi
hatóságok egyéb tiltásokat is életbe léptethetnek. Leggyakoribb indokként a
természetvédelmet szokták megnevezni. Egyes területeket csak időszakosan zárnak
le, hogy az állatok párzási és ivadéknevelési időszakának zavartalanságát
biztosítsák.
Aki a tiltások ellenére mégis ilyen helyeken jár, kirívó esetben akár 2.500,- €
büntetést is kockáztathat. De ehhez azért már súlyos vétkeket kell elkövetni és
visszaesőnek kell lenni. De a kisebb vétségek sem olcsók: a pénzbírság 25,- és
50,- € között mozoghat.
Fontos: a gazdák nem zárhatják le csak úgy egyszerűen az útjaikat, erre nekik is
engedélyt kell kérniük. A házilag barkácsolt stoptáblákat nyugodtan figyelmen
kívül lehet hagyni.
Összefoglalva: Németország sokkal előzékenyebb a biciklisekhez, mint amilyen a
hírneve. Ami kimondottan nincs megtiltva, azt szabad. A többit a kölcsönös
figyelmesség szabályozza.
Ez érvényes Németországra:
::
amit kimondottan és hivatalosan nem tiltanaik, az engedélyezett
::
általános a „két méteres szabály”
::
kivéve Szász-Anhalt tartományt: itt az „egy méteres szabály” van érvényben
::
a sport- és tanösvények tabuk
::
nem szabad letérni az útról
::
a természetvédelmi területeket, párzási és ivadéknevelési helyeket el kell
kerülni
::
pénzbírság 25-50,- € között, extrém esetben 2.500,- €
:::: Ausztria:
az időszakosan elzárt erdők országa
Itt minden tilos, ami nincs kifejezetten megengedve. De ez azért sokkal
rosszabbul hangzik, mint amilyen a valóságban: a hegyekben való kerékpározás
Ausztriában nemzeti sport. Az alpesi köztársaságban közel 20.000 km jelzett
bringaút található. Az erdei utak elsősorban munkautak az erdőgazdaságok
számára.
A hivatalosan jelölt útvonalakkal oldották meg a felelősség és a karbantartás
kérdését. Az ilyen területek tulajdonosai pénzt kapnak a szabadon hagyott
utakért, és ezért cserébe kötelezik őket, hogy ezek így is maradjanak. Baleset
esetén a biztosító fizet. Az utakat a közlekedést tiltó és az mtb-útvonalakat
jelző táblák szegélyezik.
Osztrák specialitás az erdei kerékpározás napszakonkénti szabályozása:
naplemente és napfelkelte között az erdőben való tartózkodáshoz a terület
tulajdonosának engedélye szükséges. De ezen túlmenően a vadászoknak nincs joga,
hogy a vadászterületen kívül kerékpáros rendőrséget játsszon. Nyáron pedig
egyáltalán nincs vadászati idény.
A tiltások betartására az önkormányzati erdőfelügyelők és az erdészek ügyelnek.
A büntetések ritkák, és 20-30,- € között mozognak. A visszaesők 150,- eurót
fizetnek.
Ez érvényes Ausztriában:
::
minden tilos, ami nincs kifejezetten megengedve
::
kétes esetben az mtb- útvonal tábla a mérvadó
::
az erdei biciklizés tilalma napnyugta és napfelkelte között
::
a
vadászok nem segédrendőrök
::
pénzbüntetés 20-30,- Euro között, visszaesőknél 150,- €
:::: Olaszország:
szabadabban már nem is lehetne
Az Alpoktól délre a bicikliseknek (majdnem) mindent szabad. Dél-Tirolban szinte
minden úton szabad tekerni. Ugyan a birtokosoknak nem szabad az útjaikat
lezárni, de aki ezt mégis megteszi, azt nem büntetik meg.
Vannak azért kivételek: a Winsgauer Waalwege az ősi öntözőcsatornák mentén a
kerékpárosok előtt zárva van, mint ahogy egyes utak a nemzeti parkokban és
természetvédelmi területeken (pl. Seiser Alm, Sextner Dolomiten),, vagy néhány
útvonal a Garda-tó környékén (Arco körül, Brione). A pénzbírság 41,- euró a
lezárt területek, és 82,- euró a védett területek figyelmen kívül hagyása
esetén.
A Garda-tónál az ún. Polizia Corpo Forestale egység a Brione körüli élőhelyek
kerékpáros felkeresése esetén 150,- €-t is kiszabhat büntetésként. A Strada
delle 52 Gallerie néven ismert útvonal (korábban nagyon kedvelt montis ösvény a
Garda tó felett egy majd’ függőleges hegyoldalban, ha jól tudom, egy hegyomlás
miatt korábban lezárták, helyreállítani még mindig nem sikerült, és a
veszélyessége miatt nem engednek rá kerékpárosokat) továbbra is tiltott terület
a bringások elől, a tiltás figyelmen kívül hagyása 35,- eurót „érhet”.
Ez érvényes Olaszországban:
::
majdnem minden megengedett – a kivételeket tartsuk tiszteletben
::
a gazdák lezárhatják a területeiket
::
pénzbírság 35,- és 82,- € között
:::: Svájc:
Isten hozta a bringásokat!
Svájcban világosak a szabályok: a gyalogos- és turistautakon tilos kerékpározni.
De a gyakorlatban Svájcot már évek óta „Veloland Schweiz”-ként emlegetik és a
mountainbike az egyik legkedveltebb sportág.
Az államszövetség területén ez azt jelenti, választani lehet a sárgával jelzett
turistaitak és a piros kerékpárutak között: „Válaszd a turistautat, az biztos
jobb”. Kiváltképp, hogy ezért még egy bringás sem kapott büntetőcédulát.
Csak a városok közelében kell ügyelni, itt a kerékpárosok és a gyalogos turisták
mellett még kutyasétáltatók és lovasok is helyet követelnek maguknak, sőt a
zürichi Uetliberg-nél rendőri ellenőrzésbe is bele lehet futni.
Még „Veloland”-ban is örök téma a vadászokkal folytatott vita. Egy biztos: nekik
nincs joguk feltartóztatni a bringásokat, nemhogy lelőni. A vadászati idény a
hegyekben szeptemberre esik, a síksági részeken egész évben érvényes.
Ez érvényes Svájcban:
::
a gyalogos- és turistautak hivatalosan tiltott területek a bringások számára
::
városközeli területek: tiltásokat betartani
::
a vadászok nem tarthatják fel a bringásokat
Általános tanácsok stressz ellen:
::
A túrázók nem szlalombábuk – körültekintően kerüljük ki őket
::
A legelők rácsait és kapujait csukjuk be magunk után
::
A hegyekben a gyengébbnek elsőbbsége van. Kivétel: az erdei utak gazdasági utak,
a faszállító teherautók előnyt élveznek
::
Éjszaka ne bringázzunk az erdőben
::
Ne hagyjunk féknyomokat – ezek elősegítik az eróziót és további tiltások
meghozatalát
::Toronyiránt
menni szinte mindenhol tilos.
by Fish ::.