|
|
|

|
.:: II. hagyományőrző november 1-ei Baba- és csülöktúra a Rám-szakadéknál és Budakalászon...
Idén november elsején újra jól szórakoztunk Henger által "Baba-túrának" titulált megmozduláson.
Végül 8-an jöttünk össze : Jimmy+Betti, Ujj Zoli, S. Dóri, Henger és Hédi akik levezettek a szombati túra után, Gábor, valamint jómagam.
Kocsival felmentünk Dobogókőre, ahol pánikszerűen bevágtunk egy almás pitét és egy pohár forralt bort, majd megkezdtük az ereszkedést,
menet közben átszáguldott rajtunk egy hadsereg, láttunk tavalyi havat :)).
A Rám-szakadéknál kettéváltunk, a fiúk vagányak voltak, mi lányok úgy gondoltuk, hogy lesétálunk a "rendes" úton, közben csacsorászunk-vihorászunk és nézelődünk.
El is indultuk (a miheztartás végett 3 szőke+1 barna), el is tévedtünk, pontosabban nem találtuk az utat. kb. félórás kóválygás után úgy döntöttünk,
hogy nem maradhatunk szégyenben, hogy fent várjuk meg a fiúkat így belevetettük magunkat mi is a szakadékba.
Iszonyat sokan voltak, kutyástól, gyerekestől, nagyszülőstől. Volt olyan, hogy a létránál több percet kellett sorban állni, hogy le tudjunk menni.
Időközben ránkcsörögtek a fiúk, hogy ők már régen leértek, hol vagyunk. Mikor meghallották jót röhögtek rajtunk...
Lent találkoztunk és az erdészúton visszasétáltunk Dobogókőre. A vége már elégé nem esett jól, fájt a térdem, a serpám gyakran frissített.
Fent a nagy ijedtségre lenyomtunk még egy forralt bort, majd alázúdultunk a csülközőbe (gyors átalakulás babatúrabandából zababandába...), ahol csatlakozott hozzánk Anikó+Kálmi.
Zolit kapacitáltam, hogy üljön mellém és az asztal alatt masszírozza a térdemet, de ez félreértésekre adhatott volna okot, így ezt elhalasztottuk.
Itt aztán hülyére ettük magunkat és kb. 8 óra felé értünk haza. Hazafelé a kocsiban Dóri még kért nekem egy számot a rádióban, mikor elkezdték játszani Géza csörömpölt rám telefonon és követelte,
hogy áruljam el, ki az a pasi, aki Dóri álnéven számot küldözget nekem...:-) soha nem tudja meg :-) by Vera ::.
|
|
|
|
|
|
|
Természet |
|
|
|
|
|
|
|
Bandukolunk |
A sereg |
Kajcsi |
|
|
|
|
 |
| .:: Támogatóink ::... |
|