Versenyek : 2010: Honda Éles XCO Magyar Bajnokság
Információ:
Hétvégén rendezték meg Pilisvörösváron az idei XCO Magyar Bajnokságot. A pálya és a szervezés az esemény rangjának volt megfelelő...
Koroknai Dani:
A versenyre tesómmal Mátéval mentünk le, aki haza ugrott Németországból így eltudott kísérni, nagy segítség volt ez mert így nem nekem kellett vezetni, tudtam pihenni az úton és segített bekeverni az izót stb. így nagyon nagy köszönet neki.
Sikerült az eltervezett 40 perc bemelegítésem, pont mire befejeztem már kezdődött is a beszólítás. A második sorba szólítottak be, ahol beálltam Buzso mögé. A rajt jól sikerült a hosszú aszfaltos emelkedőn végig az első 5-10-ben tekertem, aztán amikor lefordultunk terepre valakinek nem sikerült abszolválnia egy kis buckát így mindenki szállhatott le, ment is a nagy lökdösődés. Sajna nem jól kerültem ki ebből a szituból, így úgy mond az első vonatnak a végére kerültem. Ez így is maradt a kör végéig. Nem akartam nagyon nyomni neki, eszembe is jutottak Oli szavai, hogy az elején mindenki könnyedén nagyfiú… így aztán az első 2 körben próbáltam visszafogni magam, bár ezen még van mit gyakorolni. Végül a 3. kör végére feljöttem a 12. helyre. Előttem csak néhány 100 méterre volt a 11. így őt még a frissítő zónában lesprinteltem és 11-ként fordultam terepre. Innen együtt mentünk a hegy gerincén lévő murvás mászásig, itt értük utol a 9. és 10. emberkét, ezt látva egyikőjük (PCCC) ritmust váltott. Lábamban még volt annyi erő, hogy ezt sikerült felvennem és szépen tettem a kereket. Az utolsó lefelé előtt fej-fej mellett haladva tudtam, hogy aki először fordul rá a lefelére az fog 9-ként átgurulni a célvonalon, így még erőt vettem magamon és lenyomtam a srácot. A lefelén sikerült ügyesen bevennem a „S” lassítót, ahol a srác mögöttem esett is egyet, így aztán már nyugodtan és higgadtan fejezhettem be az utolsó 500 métert.

Elégedett vagyok a teljesítménnyel, amit nyújtottam, azt hiszem ahhoz képest, hogy ez életem 4. XCO versenye elég jól ment, de még bőven van hová fejlődni.
Tények: átlag pulzus 184, max 195, 1746 kcal, 1:35:59 (00:22:46, 00:24:12, 00:24:55, 00:24:05)
A szervezés kiváló volt, a pálya is. Minden úgy ment, ahogy azt az ember elvárja. Remélem jövőre is lesz itt verseny. Köszönet mindenkinek, aki szurkolt és segített, külön köszönet tesómnak még egyszer.
Üdv,
Dani

Bea beszámolója:
Előzmények:
Vegyes érzelmekkel vágtam bele életem első XCM OB-ra. Első pályabejárás után úgy gondoltam, hogy kihagyom ezt a versenyt, erőt vettem magamon és mentem még két kört és egyre jobban élveztem a pálya egyes szakaszait. Voltak necces részei, amik nem mentek, Elhatároztam, hogy másnap munka után újra kijövök és gyakorolom a lefeléket, sajnos a helyzet másnapra sem javult. Pánikba estem mi lesz ha feltartom az elit mezőny férfi tagjait vagy valami baj lesz.
Verseny napja:
Nem ébredtem jól, reggeli be, bringára fel és irány Pilisvörösvárra. Versenyközponthoz kiérve, csúnya felhők gyülekeztek, nem neveztem, megvártam hogyan alakul az időjárás. Kis idő elteltével erőt vettem magamon és beneveztem, legalább a bringabanda csapatnak szerzek pontokat.
Egy óra körül kezdtem készülődni, bemelegítés stb... Nagyon izgultam, hiszen ebben a mezőnyben ilyen körülmények között még nem versenyeztem.
Beszólítás következett második sorba kerültem szorosan tapadtam Benkó Barbira. Kettő óra után, sípszóra indultunk, sajnos két lány hibájából utolsó helyen, a bolytól leszakadva, próbáltam felzárkózni. Az első jobbos kis emelkedőn két lányt befogtam. Hosszú gyors szakaszon még egy lányt utolértem, lendületesen továbbhaladtam, leszakítva magamról. Dózer útra kiérve megpillantottam a többi lányt, terheltem a pedált még minden összejöhet. Kéri Zsófit lehagyva mentem tovább, de nem sokáig, hiszen elértünk az ominózus második kemény lefeléhez ahol én toltam, fő a biztonság, Zsófi meg szépen nyeregbe maradva megelőzött.

Második kört kezdtem meg, segítőm elmélázva, üldögélve ( Zsolti ) várt engem, későn reagált talán még nem várt így gél és izzó nélkül kellett tovább mennem. Harmadik kört megkezdve segítőm felkészülten várt, jobb kezében kulacs benyújtotta, elvettem.
Kérdeztem: gél? A bal kezében, de azt már nem tudtam elvenni, utánam dobta…..hátha beledobja a zsebembe…
Harmadik kört keményen megnyomtam, hogy még ki tudjak menni a 4 körre és ne körözön le Benkó Barbi. A cél amit magam elé kitűztem az sikerült.
Egy jó verseny részese lehettem, olyan pozitív volt, ahogyan az elit férfiak mezőny, elhalad, mellettem, kulturáltan, mindig időben jelezte mikor és honnan fog megelőzni. A pálya széléről kapott szurkolás felemelő érzés volt „istennő nyomjad” Köszönöm!
Boldogon értem be a célba, hiszen végigcsináltam. Eredményhirdetésnél az elit nőt és az u23-at egy kategóriába sorolták, így 6-dik helyezést értem el, dobogóra álltam a többi lánnyal, ami felemelő érzés.
Csapattársaimnak gratulálok a szép eredményekhez.
Üdv.
Bea

Blazsó Marci kalandjai:
Már pénteken felutaztam Pilisvörösvárra, hogy nyugodtam meg tudjam nézni a pályát. Tudtam, hogy az Elite kategóriából sokan, 1 héttel, esetleg 2 héttel előbb már próbálgatják az OB kört. Nem akartam lemaradni. Merev Hai-t vittem, mert úgy gondoltam, sokkal jobb lesz az OX pályára.
Estefelé ki is mentem, nagy szerencsémre (és a GPS segítségével) meg is találtam a pályát, volt egy pár nyíl kirakva. 95%-ban a helyes nyomvonalon mentem, de pont az egyik legtechnikásabb rész pénteken még nem volt rendesen jelölve.
Láttam sok rázós rész volt, úgyhogy lemértem, időben hány %-a rázós, ahol jobb lehet az össztelós. Aztán a következő körben megnéztem mennyi az a rész ahol esetleg hátrányt jelenthet a plusz súly. Kb. ugyanannyi volt időben,5-5p, de a buckákon sokkal nagyobb az előnye a teljes rugózásnak, mint az extra súly vesztesége.
Szóltam Amand Tibinek, hogy hozzák föl a Sleek-et. Tök rendesek voltak. Szombaton meg is jött! Ezzel mentem még 2 kört.

Verseny: A bemelegítést elcsesztem, így elég nehezen, ment a rajt. Kb. 10-11. helyen kanyarodtam be a terepre, de a pálya legtetején "már" 4. helyen tekertem, sajnos itt már volt Szilárdéktól több mint 1 perc hátrányom. (az első 10p-ben) Ennek ellenére mégsem kapkodtam, mert az visszaüthet a végén és tudtam hogy Szalai Peti is lelassul a végére. Még Juhász Zsolti is megelőzött, aki 1 perccel később rajtolt. A harmadik kör után kicsit rákapcsoltam és följöttem könnyedén a harmadik helyre. Ekkor már nem volt esélyem ennél jobb helyezést elérni. Így az utolsó, már egy gyors biztonsági kör volt. Élveztem a bringázást, meg a szurkolók kiabálását. Nagyon jó volt hogy olyan sokan buzdítottak engem is. Mikuszt, a ZKSE-tagjait és leghangosabban a 2 Bringabandás srácot halottam, őket nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni! :-)
Most a High5 izogél változatát választottam, a meleg miatt, meg ezt a legkönnyebb megenni még magas pulzusnál is, mivel kb. 2szer annyi folyadékkal van felhígítva.
Statisztika:
- leggyorsabb kör: első kör 19:21
- leglassabb kör: utolsó: 20:46
- High5: 1,5l Energy Source, 1izogél
Beállítások: 2,2 gumik, elöl: 2bár, hátul: 2,1bár. Felfüggesztés (65kg-hoz): Reba: pozitív kamra:105psi, negatív kamra: 70psi, Fox RP23: 100psi, pro pedál 2 állásban, csillapítás lassútól 4 kattanás
Átlag pulzus: 166
Max. pulzus: 179
Körök átlagpulzusa:
- legmagasabb: 167
- legalacsonyabb: 165
Üdv,
Marci

Buzso kalandjai az XCO Magyar Bajnokságon:
Vasárnap Vörösváron megrendezett Olimpiai Cross Országos Bajnokságon indultam, ami egyben az év legfontosabb versenye is volt számomra. Elég rendesen rákészültem, mind fejben, mind fizikálisan. Egy négy hetes formába hozó időszak végét lezáró verseny volt a Pilis Kupa. Úgy érzem sikerült is meghálálnom a csapat, a szponzorok és a szakmai háttér elvárásait. Jővőre már sokkal nehezebb dolgom lesz.
A verseny:
Öten-hatan voltunk potenciális esélyesek a dobogós helyezésekre. Ebből volt aki kiesett, de volt olyan is aki esetleg beleszólhat a küzdelembe. Bene Zolit betegsége hátráltatta, Vámosi Gergő Salz-i versenye miatt nem volt jelen. De indult Tóth Andris, aki okozott már meglepetést sokaknak, vagy épp Dobai Zoli, aki remekül tud formát időzíteni.
Természetesen a legnagyobb ellenfelem Tánczos Gabi, aki idén eddig kirobbanó formában versenyez. Az előzetes latolgatások alapján mi ketten voltunk a legfőbb favoritok. Ennek megfelelően Gábor mindjárt a rajt után előre is állt és diktálta a tempót. Én az első kilométereken nem igazán tudtam felpörögni. Ezt az elhibázott bemelegítésnek tudom be. Hetedik helyen érkeztem a krosszpályára. Nem tűnt jó pozíciónak, mert itt nem igazán lehetett előzni addig, amíg ki nem értünk a murvás mászásra, de addigra már a mezőny eleje egy kicsit ellépett tőlem. Nem kis erőfeszítésbe tellett, amíg felértem a spiccre. Itt beálltam egy kicsit „pihenni”. Közben szépen értük utol az előttünk induló Master-eket, ahol nagyon kellett figyelni, hogy ne veszítsek pozíciót. A második lejtőn előre álltam, hogy ne történjen előttem semmi a meredek csiki-csukin. Ez olyan frankón sikerült, hogy én okoztam galibát a többieknek. Köszönet Kovács Atinak, aki a saját pozícióját feladva kiszabadított a pályát jelző szalag fogságából. A lejtő aljára meg is fogtam Zolit és Tánczit, ahol már csak hárman maradtunk. Így haladtunk a második frissítőig, ahol Jani barátomtól megkaptam a High5 EnergyGel-t, ami annyira „megdobott”, hogy a murván előreálltam és diktáltam a tempót.
A következő emelkedő alján utolértük egy pár Master versenyzőt. Mivel jó pozícióban voltam, úgy gondoltam, hogy ritmust váltok, és megnézem, ki bír velem jönni. Szereztem egy kis előnyt, amit tartani tudtam a verseny végéig. Innen már nem kockáztattam sem lefelé sem felfelé. Pont annyit mentem, hogy Gabi ne érjen fel rám. Megnyertem a másodosztály férfi felnőtt futamát.
Mindenekelőtt köszönettel tartozom Adrinak, aki elviseli a „bringás életet” és profin frissít minden versenyen. Janinak és Jimmynek a zselét. A csapatnak és a Boneshaker-nek a támogatást. És nem utolsó sorban Balu-nak a rengeteg segítséget és tanácsot. Kösz Mester. :-)
Üdv,
Buzso