Versenyek : 2010: Drótszamár Fesztivál - Erdőbénye
Információ:
A verseny reggelén nem kellett korán kelnünk mivel a rajtterület csak 50 km-nyi utazásra volt tőlünk, így nekem reggel még belefért az időbe egy kocsimosás is. 10:15re érkezett Ádám a ház elé, gyors felpakolás és már tűztünk is a Zemplénbe.
Érkezésünkkor már elég sokan voltak a Béres Szőlőbirtokon, ugyanis a fő támogatója a Béres Zrt. a Béres csepp gyártója volt. Nagyon kulturált környezetben, gyors nevezés, majd öltözés és elmentünk pályát bejárni.

Joci kalandjai:
A pálya egy meredek betonteknős mászással kezdődött majd sok csiki csuki a szőlők között letörésekkel, gyors ereszkedés a faluba, ott megint csak csiki csuki patakot átívelő hidakon, és még egy kunkor terepen szintén szőlők között térdig érő füves réten át ahol tiszta hepe-hupa volt minden, végül a faluba betonon végig ki a birtokra vissza kis emelkedőkkel lejtőkkel.
Egy kör 19 km volt kb 380 méter szintkülönbséggel. A nevezésnél nem kérdezték ki milyen távon megy, mert egy kör után aki kevésnek érezte kimehetett még egyre és így automatikusan a két körös "hosszún" folytathatta a versenyt.
13 órakor kb. 35 fokos melegben egy kis felvezető után kezdetét vette a verseny. A meredeken tudtam, hogy menni kell nem lenne jó leszakadni, de most valahogy nem úgy forgott a lábam, ahogy máskor szokott, meg is léptek hamar, köztük Ádi is. A gyors köves lefelé után egynyomtávosra szűkült a pálya, itt be is ragadtam Asztalos Balu mögé, aki odacsapta a pedálját a köveknek amik a vízmosásban kiálltak. Lekerülés után szinte nem is láttam senkit magam előtt, de szerencsére hamar felfelébe váltott a dolog itt meghúztam kicsit és elcsíptem a sor végét.
Itt kanyarogtunk kicsit fel le a szőlők között majd következett egy combos felfelé, itt értem utol Ádámot, nem jött velem, de tudtam hogy a lefelében hamar hátba fog vágni. Ez a falu előtt be is következett, mire beértünk összeálltunk 6-an (Peták Levi, Ádám, Tajdi Bence, Tesóm, egy ismerestlen srác és én) és úgy üldöztük az előttünk lévő 4-est(Kis Józsi, Pálmai Zsé, Labidani, Porcsin Levi).
A második falun kívüli hurkot megkezdve látszott, hogy kezdjük utolérni őket,a távolság csökkeni kezdett. Egy nagyon vízmosásos felfelében Tesóm jó nyomott választva ellépett ,mert előttem Ádám és Bence is leszálltak a kerék megpörgése miatt, így én is így jártam, kikerülve őket felfutottam a hegyre. Lefelében utolértem Zsét aki leszakadt a vezető bolyról majd összeállva Peták Levivel folytattuk az üldözést. A kaszálatlan térdig érő rét nagy meglepetéseket tartogatott a fűben nem látszott ugyan de végig keréknyomos volt a téma, jobb oldalon viszont el lehetett menni, erre még a rajt előtt Kis Józsi hívta fel a figyelmem, köszi érte még egyszer!
A faluba visszaérve oldalt Kis Józsi szerelt mint később megtudtam egy nagy gally tekeredett be a hátsó fogaskeréksorába. Nemsokára bevittek minket egy vízmosásos nagyon köves részre, ahol leszakadtam az ózdi srácról, de betonra kiérve nagytányér-kónuszon hamar felugrottam rá. Azért ilyenkor van valami haszna annak, hogy az alföldön lakom legalább tudok síkon menni:-))) Együtt értünk fel Porcsin Levire, aki eddigre eléggé fáradtnak tűnt, kérdezte hogy melyik távon megyek, mondtam neki az egy körösön, ők pedig mondták hogy a két körösön.
Gondoltam mivel úgyis nemsokára vége húzom nekik kicsit a sort, így mentünk egészen a célterületig ahol Peták Levi kilépett mögülem és támadást indított. Mire észbe kaptam bent is voltunk és csak lestem, hogy egyedül a debreceni Levi megy tovább. Kérdezem most mi van, azt mondja meggondolta magát nem megy ki a második körre, na mondom okés ez is tanulságos volt, legközelebb nem kérdezek semmit csak megyek, így végül 3 mp-el maradtam le az első helyről.
Tajdi Bence is jött nemsokára, és abszolút negyediknek Ádám (junor 1. hely). Levettem a rajtszámot és visszagurultam szurkolni Anettnak. A faluban találkoztunk a jobb oldala tiszta kosz volt, mondja borult kétszer is az egyiknél mártózott egyet egy tócsában, de nem lett baja. A célig együtt gurultunk, nagyon elfáradt, a tűző nap megtette hatását, valamint nem jött be neki az izotóniás italos frissítés, valószínű túl sűrűre kevertük be a cuccot a gyomrához.
A kétkörös távon a végén nagy harc volt, Tesóm támadott amit Labidani nem tudott átvenni így végül 20 mp hátránnyal érkezett.
A pályajelölés mindenhol egyértelmű volt, célban jó sűrűn megpakolt tartalmas babgulyás. Mivel az eredményhirdetésig volt még kb 2 óra ezért elmentünk megnézni a bringapoló versenyt. Nagyon jó szervezésű jó pályán megrendezett kis verseny volt, remélem jövőre sokan kedvet kaptok hozzá!
Jó terhelést az elkövetkező edzéseken,versenyeken!
üdv:
joci