Versenyek : 2010: Robinson Kupa
Információ:
A pálya ránézésre semmi extra kihívást nem jelentett. 800méter volt mindössze, de ez tartogatott két „falat”, a rajt után egy emelkedőt, két sík részt, ahol mindig szembe fújt a szél. Plusz volt még egy-két lépcső, visszafordító, rázós füves csiki-csuki a fák között. Tehát az a 800méter nem is volt olyan „laza”, főleg úgy, hogy 15kört kellett megtenni.
Zsolt kalandjai:
Rajt előtt 1órával mentem 4-5 kört a pályán. Jól begyakoroltam, mert tudtam, hogy ez is döntő szempont lehet. Tíz perccel a start előtt megettem egy HIGH5 IsoGel-t, a versenyen pedig citromos iso-val frissített Adri
Verseny:
A rajtnál lecsekkoltam, hogy négyen-öten lehetünk esélyesek a dobogós helyekre. Ez az első körben szépen kirajzolódott, de mikor Lobosz meghúzta a sort, már csak hárman maradtunk. A harmadik körben előreálltam, és diktáltam a tempót. Ez még nem volt annyira „ütős”, de azért haladtam. Következő körbe Szalai Peti rántott egyet. Sikerült átvennem, de nem esett jól. Lassan lemaradoztam Róla, de megnyugtatónak tűnt, hogy Lobosz meg Rólam akadt le.

A következő körökben gyűjtöttem egy kis erőt a végső támadásra, de mikor Peti látta, hogy közeledek, Ő is rákapcsolt. Így maradt ez a sorrend. Második lettem 10-15mp-el Peti mögött. Lobosz harmadik. A csapatból Joci ötödiknek tekert be. Ádám 4. lett juniorba, nagyon jól ment.

Köszi a rendezőknek, hogy ilyen színvonalas versenyt hoztak létre (mint megtudtam ez volt a hetedik), öröm volt itt versenyezni. Adrinak tartozom még nagy köszönettel, mert ismét tökéletesen működött a supportom.
Hétvégén életem első komoly hosszú távú maratonversenye következik. Légyszi drukkoljatok!
Üdv,
Buzso