Versenyek : 2010: Hajdú Kupa Farkas Joci tolmácsolásában
Információ:
Reggel korán kiértünk a rajthoz, szokásos gyors nevezés majd elkezdtem átalakítani a bicajt az időfutamhoz. Ez abból állt, hogy feldobtam a könyöklőmet és betettem a tesómtól kapott zipp 440-es kerkeket. Lassan csorogtak csak az emberek, de a rajt előtt 30 perccel már azért egész szép számú versenyző gyűlt össze.
Az időfutam:
Görgőn melegítettem be mivel csak 10 km-es volt a táv, nagyon fontos volt. Előző nap beszéltem Sipos Gabi (Aegon-P-Nívó versenyző) barátommal, aki előző évben megnyerte ezt a számot és az általa kapott instrukciók alapján próbáltam menni.
Rajt után egyből 178-180as körüli pulzusra kapcsoltam és ezt tartottam a verseny végéig. Érdekes, hogy a lábam nem akart savasodni, viszont a levegővel igencsak híján voltam. A vége előtt 1 km-el az utánam 1 perccel indult későbbi győztes szegedi versenyző hátbavágott, itt próbáltam vele tartani, persze nem szélárnyékában de nem bírtam maradtam saját tempómon, végül 14: 46-os idővel teljesítettem a távot ami a harmadik helyre volt elég. Második helyen Zsivity Zorán végzett, 2 mp-el előzött meg. Anett 18: 52-őt hajtott, női ellenfél híján megnyerve ezt a versenyzámot.
Időfutam után megint szerelés, visszaalakítottam a bicajt mezőnykerékpárrá, majd átgurultunk kocsival a délutáni verseny helyszínére.

A mezőnyverseny:
15: 30 – kor nekivágtunk a mezőnyversenynek. Ezt egy 10 km-es szakaszon rendezték oda vissza kellett mennünk 4-szer, az út végén 2 bója és azokat kerülni. A fordulás előtt mindig nagy harc volt a pozíciókért,mert ilyenkor általában támadás volt és aki hamar fordulat nem kellett annyit küzdenie hogy felérjen az elejére.
Az első „kör” eseménytelenül telt, a másodikban Knoch Laci akciózott és sikerült is elszakadnia a mezőnytől, a csapattársai egyből előre álltak és elkezdték fogni a sort. Mikor már látótávon bőven kívülre került és csak a fordítókban tudtuk kb mennyivel van előttünk, megkezdődtek a lószolgatások a mezőny fárasztására.
Kb. 65 km megtétele után Knoch Laci elfáradt elől és befogtuk innen már nem történt semmi, mezőnyhajrára került sor, ahol a kategória negyedik helyet tudtam megszerezni.
Verseny után eredményhirdetés, a felnőtt kategória összetett második helyét sikerült megszereznem.
Versenyadatok:
10km 14:46 Átlagpulzus: 178 Max: 184
80 km 2:04:55 Átlagpulzus: 154 Max: 186
Üdv: Joci